Most nincs kedvem…, Jajj, ez olyan hosszú…, De ugye végig lefelé fogunk menni?, Ott vagyunk már? – sokak számára lehetnek ismerősek ezek a kifogások, ha arról van szó, hogy közös bringatúrára induljunk a gyerekeinkkel. Nem mindig egyszerű rávenni a család ifjabb tagjait, hogy belevágjunk egy közös biciklitúrába. Ehhez nyújtunk most segítséget.

Fotó: Jessica Lewis from Pexels

Egy jó hangulatú, az egész család számára örömet okozó közös túrának, jókedvűen, fenyegetőzés és erőszak nélkül érdemes nekiindulni. Ehhez érdemes tudni, hogyan motiválhatjuk a gyerekeinket.

A gyerekek személyisége szempontjából megkülönböztetünk sikerorientált és kudarckerülő típust. A sikerorientált személyiség a kihívásnak számító feladatokat kedveli, a kudarckerülő pedig inkább kerüli ezeket. A kudarckerülő típus fél a sikertelenségtől, így nem komfortos számára egy ismeretlen kimenetelű feladat. Szakemberek mindkét esetben a motiváló erejű nyílt kommunikációt javasolják.

Motivációból is megkülönböztetünk kétfélét: külső és belső motivációt. A belsőleg motivált gyereket nem kell nógatni: szinte meg sem kell kérni és csinálja az adott tevékenységet. A külsőleg motivált gyereket nekünk, szülőknek kell rábírni a tekerésre, de ha jól csináljuk, a későbbiek folyamán ez által kialakulhat a belső motiváció is.

A gyerekek sikeres motiválásához nem feltétlenül elég, ha felvillantunk valamilyen jutalmat, amit megkap a végén. Hatékonyabb motiváló erő lehet

• a környezet - menjünk olyan helyre, ahova szívesen menne (folyópartra, játszótérre, parkba… stb.);
• a közösség - menjünk barátokkal vagy ovis, (kis)iskolás közösséggel együtt;
• az érzelmek - keressünk fel valakit, akit szeret, akivel szívesen van együtt (barátok, családtagok, nagyi, nagybácsi, barát, unokatestvér), csináljunk közben olyan dolgokat, amiket kedvel;
• a vágyak - menjünk olyan helyre, ahova vágyik, és persze lehet jutalmazni is, de okosan (lásd később).

Ha jól csináljuk, a mozgás öröme - legyen szó akár bringázásról, akár más mozgásformáról - a kamaszkor végére egyre inkább belső hajtóerővé válik. Célunk a motivációval, hogy a gyerekünk végigmenjen egy úton - de nem csak azért, hogy elérje a célt, hanem az útért magáért is -, hogy átlendüljön az esetleges holtpontokon, hogy elfogadja a kudarcot, és persze hogy tisztába jöjjön azzal, hogy az eredményhez küzdelemre van szükség. Néhány alapelvet követve élvezetes közös programot tudunk így létrehozni.

Kérdezzünk!

Gyűjtsünk információkat, közösen tervezzük meg, hova, kivel és mikor menjünk! A gyerekek általában szívesen bicikliznek, de ha mégsem, érdemes beilleszteni a közös bringázásba további izgalmas programokat, hogy ezzel csináljunk kedvet a túrához. Együtt találjuk ki, mivel lehetne érdekessé tenni a tekerést. Vigyünk tollasütőt, focilabdát vagy társasjátékot, keressünk fel izgalmas helyeket. Persze még ezek után is előfordulhat, hogy a gyerek nem akar bringatúrázni, szülőként ezt el kell fogadnunk, de hasznos lehet feltérképezni, hogy mi áll emögött. Előfordulhat, hogy valamilyen alapvető szükséglet (étkezés, pihenés… stb.) hiánya miatt nem kívánatos a családi biciklizés – ebben az esetben biztosítsuk gyerekünket, hogy ezt megteremtjük. Ha több gyerekkel indulunk útnak, kérdezzünk meg minden résztvevőt, kinek mi a fontos, mik az igényei és találjuk meg a közös halmazt, ami mindenki számára elfogadható.

Tűzzünk ki reális célokat!

Legyen a cél mindenki számára konkrét, reális, elérhető, mérhető és pozitív. Igazítsuk a távot a résztvevők képességeihez. Beszéljük át előre, hogy milyen hosszú lesz a túra, és hogy hova megyünk!

Fotó: Brett Sayles from Pexels

Tervezzünk együtt!

Motiváló lehet, ha közösen kezdjük kidolgozni a családi biciklitúra részleteit, ehhez nyújtanak segítséget a túra tervezési tippjeink. Nézzük meg együtt a térképen a célt, beszéljük át az útvonalat, és szalámizzuk le a távot: vagyis osszuk fel könnyen azonosítható és részeredményként is értékelhető kisebb távokra. Határozzuk meg közösen, mire van szükség az oda- és visszavezető úton (innivalóra, ennivalóra, felszerelésekre). Teremtsük meg a feltételeit, hogy a gyerekek (és felnőttek) alapvető szükségletei biztosítva legyenek (a „nincs kedvem menni” gyakran, ezek hiányára vagy bizonytalanságára vezethető vissza).

Legyünk egy csapat!

A csapatmunka is lehet motiváló erő, már az előkészületek során is. Kapjon a gyerekünk a csapat tagjaként képességeinek megfelelő feladatot. Részt vehet a csekklista összeírásában, a szendvicsek készítésében, a kerékpárok állapotának ellenőrzésében (gumik felpumpálása, láncolajozás, fékek állapota stb.). Hozhatja ő a felszerelések egy részét (kulacs, étel, biciklipumpa), figyelheti útközben a jelzéseket, az utcaneveket, mikor kell befordulni… stb. Kitalálhatunk csapatnevet is, és hozzá küldetést.

Tegyük érdekessé az utat!

Keressünk felfedezni való dolgokat az út mentén és a célban, próbáljuk a felfedezés örömét nyújtani. Fedezzünk fel szobrokat, érdekes házakat, színes kerítéseket, göcsörtös fákat. Gyerekeink korától függően akár közlekedési ismeretátadást is csempészhetünk a bringázásba: nézzük meg együtt, milyen táblákat látunk, milyen közlekedési szituációkba keveredünk, és vonjuk le a tanulságait, beszéljük át a bicikli részeit, a javításának menetét, sőt még egy esetleges defektszerelésből is ki lehet hozni egy közös, élménydús tevékenységet.

Kisebb gyerekekkel iktassunk be több megállót, amikor mást is csinálhat - bogarakat gyűjthet a mezőn, köveket dobálhat a vízbe, más bicikliseket számolhat az úton… stb.

Ne csak azt tartsuk szem előtt, hogy mi van még előttünk, hanem azt is, amit már megtettünk: néha álljunk meg és nézzünk vissza, mit hagytunk már magunk mögött, és tartsuk a fókuszt a folyamaton, mert nem csak a cél a fontos, hanem maga az út is, a felfedezés útja pedig maga a tanulás útja.

Fotó: Big Bear Vacations from Pexels

Jutalmazzunk!

De ésszel! Tartsuk szem előtt, hogy ugyan jutalmazással rövid távon jelentősen tudjuk motiválni a gyereket, de a jutalom megvonása után gyakran megszűnik az együttműködés. Fontos az is, hogy a jutalmazás akkor lesz hatékony, ha nem rutinszerű feladatok esetén alkalmazzuk.

A gyerekek számára elsősorban a verbális, szóbeli visszajelzés fontos: kapjon nyilvános elismerést (pl. ha feltekert egy emelkedőn), vagy váratlan kevésbé feltűnő jutalmakat (pl. ha elértünk egy bizonyos távolságot), ilyenkor kevéssé kell tartani a motiváció csökkentésétől. És persze tegyünk róla, hogy érezze, büszkék vagyunk rá a teljesítményéért és önmagáért.

Készüljünk fel rá, hogy nem sikerül!

Közbejöhet bármi: ránk szakadhat az ég, elromolhat a biciklink, kifárad a gyerekünk. Ne csináljunk túl nagy problémát a nehézségekből, tervezzük újra túránkat az új kondícióknak megfelelően. A rajtunk kívül álló okoknál ez könnyebben mehet, de fogadjuk el azt is, ha elfárad és lelassul, esetleg megáll és nem akar továbbmenni gyerekünk. Jelezzük még az indulás előtt, hogy nem gond, ha elfárad valaki, és bármikor be tudunk iktatni extra pihenőket. Fontos az őszinteség, de - általában is - tilos a megalázás vagy a gúnyolódás.

Ha követjük ezeket, az esetenként talán túlzottan is magától értetődő alapelveket, jó eséllyel teremtünk a családi bringatúrázással élvezetes, közös programot, ami önmagában is jutalomértékű.

Írta: Ballai Vince
Közreműködött: Kertész Adrienn, pszichológus