A nyári nagy túránk előtt, induláskor, már éppen a lakásból pakoltuk lefelé a cuccokat az autónkhoz, amikor eszünkbe jutott, hogy a hároméves kisfiúnknak valami kis utitárssal együtt esetleg élvezetesebb lesz majd a biciklizés. A gyermek addig nem rajongott különösebben a plüss állatokért, és a velük való szimbólikus játékért sem. De egy hirtelen ötlettől vezérelve, megkérdeztük tőle, hogy ki tartson velünk? A Gólya, vagy a Süni? Elsőre a madárra esett a választása, de aztán mégis inkább a sünt akarta elhozni. Végül megállapodtunk, hogy a Gólya a az ablak elé telepedik a polcra, és ott várja, míg visszatérünk.  Az öreg Süni pedig - aki már édesanyja gyerekkorát is végigkísérte - felcsap kerékpáros idegenvezetőnek, és megpróbálja velünk átszelni Ausztriát. 

Mivel azonban a tüskéshátú különösen nagy eszmei értéknek örvend, egyből felmerült a kérdés, hogy hogyan nem fog kiesni a kisfiú kezéből az úton, a gyerekülésből. Végül Süni gyorskötözőből övet kapott, az övre pedig kulcskarikát húztunk, amit egy karabinerrel lehetett kapcsolni a gyerekülés biztonsági pántjához. Így a kis plüss állat végig szorosan rögzítve, a gazdája keze ügyében tölthette az időt a biciklitúra alatt. 

Az egész elképzelés végül fényes siker lett. Ahányszor megálltunk a túrán valahol, az első az volt, hogy leszedtük a Sünit, hogy velünk lehessen boltban, strandon, sátorban. Vacsora alatt eggyel többen ültük körbe az improvizált asztalt, elalvás előtt a Sünit is ágyba (matracra) tettük. És hol tartunk most? Bár már két hónapja hazaérkeztünk, a Sünit azóta sem lehet elválasztani tőle. Ha reggel biciklivel megyünk a bölcsibe, a Süni övén ugyanúgy csattan a karabiner, és a játszótéren is a Süni hintázhat a legtöbbet. Az egyetlen csalódott szereplő talán a Gólya lehet, aki azóta is kirekesztve érzi magát. Ugyan az ablak melleti polcnál kapott egy jobb helyet, de így is csak örök második marad - az igazi nagy kalandok a Sünivel kötik össze a kis biciklistát.  

 Írta: Dominus Ákos
Fotó: Dominus Ákos