Michelin-baba nélkül a biciklin, avagy késő őszi és téli öltözködési tippek kerképározáshoz
2021. november 24. írta: Teker a Csalad

Michelin-baba nélkül a biciklin, avagy késő őszi és téli öltözködési tippek kerképározáshoz

A november és az azt követő téli hónapok radikális változást hoznak a mindennapi öltözködésünkben, szóval laikusként mire is számít az aki szeretne kerékpárra ülni és ne adj’Isten még gyereket is szállítana: még két réteg ruhára mindenkin. ruha.jpgNos, ez tizenöt évvel ezelőtt valóban így is lett volna, azonban ez mára jócskán megváltozott. Kezdjük a gyerekszállítással. Lehet-e vagy szabad-e gyereket szállítani kerékpáron télen? A válasz a hőmérséklet csökkenésével válik egyre szubjektívabbá. Én a “lehet/szabad” választ adók táborát erősítem. Az viszont fontosnak tartom, hogy az kezdjen bele, akinek a gyereke ősszel is a gyerekülésben ült. Ha az ősz kimaradt és a gyerkőcnek csak a nyári élményei maradtak meg a bringázásról, akkor az első hidegben töltött tíz perc után az Ördögűző kultikus jeleneteinek egyikében találhatja magát a kedves szülő. Nos, ezután vegyük számba mit vagy miket érdemes figyelemben venni, ha közösen indulunk neki kedvenc tevékenységünknek. Mi van a ruhatárban? Merthogy nem szükségszerűen kell nekiindulni a kék sportóriásnak (pandémia alatt amúgy is meggondolandó), sokszor az alap kiegészítők otthon is megvannak már.

A legnagyobb ellenségünk ilyenkor a hideg menetszél. Tehát nem egy extra vastag rétegre van szükségünk, hanem több vékonyabb rétegre, legfelül pedig egy szélálló dzsekire. Ami nagyon jól jön, az egy aláöltöző, ami testhez áll. Ez alapvetően megadja a “szigetelést”. Gyerkőcnek egy atléta ugyan ezt a célt szolgálja. Erre veszek egy polár anyagot, ami a testhőt tartja és legfelülre egy széldzseki. A rétegek közt sokkal inkább bent marad a testünk által leadott hő és a széldzseki kint tartja a hideget. Ha a karunk nem annyira fázós egy szélálló mellény is abszolút megteszi. A gyerkőc öltöztetésében ugyan ezt az elvet vallom. Több réteg, legfelül szélálló anyag.

Azt gondolom, hogy az év ezen szakában a második legjobb barátunk az időjárás jelentés. Figyelnünk kell indulás előtt az előrejelzést, annak megfelelően tervezni, viszont (!) az indulás előtt mindenképpen ellenőrizzük, hogy milyen az aznapi hőérzetünk és hogy az előrejelzés mennyire állja meg a helyét a gyakorlatban. (Pl álljunk ki a teraszra a tervezett ruházatban – igen, a gyerek is). Ha minden jól megy, akkor enyhe csípős érzettel indulunk és a mozgás után komfortos lesz a hőérzetünk.

ruha2.jpg

Mindenképpen hasznos figyelembe venni, hogy a gyerkőc nem mozog, viszont megkapja a menetszél egy részét. Ennek megfelelően én egy polár takrót szoktam rá teríteni és hordozó biztonsági övével lehet rögzíteni. Emellett tökéletes választás az űrhajós sapka, ami védi a nyakat is (nem kell a sállal bajlódni induláskor) és remekül szigetel.

A másik kritikus pont a kesztyű. Átmeneti időben teljesen jók az alap hosszú újjú kerékpáros kesztyűk, viszont a hidegben szerintem bármelyik síkesztyű job a középkategóriás bringás kesztyűknél. (A top kategória a bringás kesztyűk között kiváló, de annak azért alaposan elkérik az árát). Gyerkőcre egy síkesztyű szintén tökéletes.

Aztán ott van a sál és a makásli. Én sál helyett kendőt szoktam használni. Az sok órás kerékpáros edzéseken is jó szolgálatot tett, egy rövidebb túrán vagy az oviba menet teljesen jó, szerintem nem kell több. A kamáslit esőben mindenképpen ajánlom, olcsó ruhadarab, általában 2-3 lábméretet fed le egy méret belőle. Így tuti nem kell vizes cipőben ülni egész nap az irodában.

Végül a sapka. Nos, szerintem a sapka választásakor vegyük figyelembe a távot, amit aznap szeretnénk megtenni. Ha csak az óvodáig, iskoláig megyünk, oda teljesen jó bármilyen sapka. Viszont hosszabb táv esetén egy bringás sapka mindenképp elkel. Ha sima pamutsapkában tekerünk egy hosszabbat és közben megizzadunk, elég könnyen meg lehet fázni. Emiatt én javasolom a bringás sepkákat inkább.

Összefoglalva, az elv a több réteg, amit szabadon variáhatunk az érzetünknek megfelelően, de mindenképp legyen egy szélálló réteg legfelül. Gyerkőcre is ugganez vonatkozik, egy plussz takaróval megtoldva. Azt gondolom, hogy 0 fok felett ezek szem előtt tartásával lehet kerékpározni télen gyerekkel is.

A bejegyzés trackback címe:

https://tekeracsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr3216424324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása