– hangzott el a Fiatal és Fitt Anyukák egyik Bringatúráján, amikor a második nap reggelén elhagyni készültük az erdő mélyén meghúzódó piciny házikónkat, s a szállásmesterrel beszélgetve jeleztük, hogy előző éjjel beriasztott a szénmonoxid-érzékelő és nem találtunk láncot a bográcsállványhoz.

Amikor valaki lazán kígyózó biciklisorunkat látja, ahogyan vihorászva; ráérősen, de egyenletes tempóban haladunk, biztosan nem ötlik eszébe, hogy mindannyian anyukák vagyunk – de ha mégis, az végképp nem merül fel benne, hogy minden egyes túránkon 35-40 gyereket hagyunk férjeinkre, hogy elmehessünk felfrissíteni a testünket és a lelkünket.

Egy-egy ilyen túra alkalmával 3 napra szakadunk ki a hétköznapi mókuskerékből -eltűnik a teddide-húzdmárfel-mossfogat-veddatáskád-induljel-holasálad mantra, amit a gyerekeknek minden nap szajkózunk; ehelyett vad örömmel nyújtózunk ki reggel, merengünk az elmaradhatatlan kávé felett, amelyet mindig más készít el – és kérés nélkül húzzuk fel az egyensálunkat, hogy bringára lendüljünk. Bámulnak is utánunk elegen, vagy kérdezik, amikor boldogan elindulunk: „Hé csajok, minket is elvisztek?”

A Fiatal és Fitt Anyukák Bringatúrája, vagyis a FAB egy helyi kezdeményezés; Tombor Kati fejéből pattant ki. Kati aktív szervező - egymaga annyi sportot űz egyszerre, hogy több embernek is elegendő lenne. Két gyermeke, munkája és hobbija mellett úgy érezte, tovább kell népszerűsítenie kedvenc mozgásformáját, így bringatúrára hívta a közelében lakó, vele egykorú, lendületes anyatársait.

A legutóbbi FAB-ot követően kristályosítottuk ki Katinak és egymásnak, mit is jelent számunkra ez a hétvége: „elmeroggyant”, „dráma”, „barátság”, „szárnyalás”, „határ - határtalanság”, „felhőtlenség”, „szabadság”, „lélekovuláció”… A hétköznapokban annyira hiányzó kötetlen együttlétet éljük meg ilyenkor – úgy, hogy az erőfeszítéseinknek nap mint nap látható eredménye van: ha más nem, sajgó fenekünk jelez a megtett távról.

Tulajdonképp a biciklizés csak ürügy, hogy egy jót trécselhessünk…

– fogalmazta meg egyikőnk. Igaz, más sport is szóba jöhetne – kézilabda, kirándulás vagy kenu -, amit évente kétszer, egy egész hosszúhétvégén keresztül űzünk –, mégis azt gondolom, számunkra a bicikli ideálisabb eszköz a társas kikapcsolódásra. Kocabringásként számunkra eleve a biciklitúra mint műfaj is kihívás; másodikra viszont már egészen rutinosan pakoltunk.

Könnyen megszerethető ez a 21. századi vasparipa! A bringázás környezettudatos, költséghatékony, a gyerekkori biciklitudásunk megfelelő hozzá, kezdő felszerelésnek elég egy bringa, zsák meg bukósisak (a többit összeadjuk); gyorsan haladunk és beszélgetni is tudunk. Már ameddig nem jön egy húzósabb emelkedő.

Kevés olyan jelzőt lehet ránk aggatni, amely mindannyiunkra érvényes - ki ezzel, ki azzal lóg ki a társaságból. Már-már túlságosan is sokat hecceljük egymást azzal, hogy ki fiatal és ki öreg közülünk; valójában azonban mind a 40-es szám körül forgunk. Eltérőek a körülményeink, sőt, még a gyermekvállalás időszaka sem zárult le mindannyiunknál, azonban a családi helyzet vagy a munkába való visszalépés miatt az életközepi válság időszaka hol egyikünknél, hol másikunknál köszönt be. Van okunk, hogy keressük az időablakokat az elmélyedésre; s ez a fajta együttlét lehetőséget teremt problémáink, vagyis korlátaink és lehetőségeink újragondolására.

Kati ügyesen tapintott rá egy közös hiányra is – amellett, hogy facilitálja a helyi kapcsolatokat, egyben újrateremti számunkra a fokozott igényt a mozgásra. Az anyaságban ugyanis egyformák vagyunk; egymás folyamatos bátorítása, elismerése pedig rengeteget lendít azon, hogy újra formába hozzuk magunkat a szülések, kisgyermekes időszakok után.

Ahogy a reggel átbeszélt útvonalat követve, egymáshoz csapódva beszélgetünk, a folyamatos tekeréssel óhatatlanul is elkap bennünket egyfajta flow-élmény.  Nincs teljesítménykényszer. Eleve nagy dolog, hogy egyszerre tudunk kiszakadni; de eredmény az is, hogy mozgunk, s felfrissítjük hazai tájismeretünket. Sikerélményt nyújt, hogy a problémákat közösen és flottul oldjuk meg és a „képes vagyok rá”-érzést a hétköznapokba is magunkkal visszük.

Persze ennek az alapja Kati, az edzőnk és coachunk személye – ugyanis ő az, aki tapasztalt bringásként minden alkalommal megszervezi az útvonalat és menet közben is frissíti az útvonaltervet. A túrához nem elengedhetetlen Kati remek helyismereti tudása, de óriási könnyebbséget jelent. Korábbi tapasztalatai és jó szimata kétes helyzetekben vagy mobilnet híján is nemegyszer kisegített. Például amikor az erdő mélyén, köveken vadul zötykölődve kerestük a vértesszentkereszti bencés apátság romjait – vagy a Duna-Dráva Nemzeti Park határ menti csalitosaiban kajtattuk a folyóparthoz vezető elveszett csapást.

Az előretervezés folyamatában kulcsfontosságú a jó útvonal, mellyel igyekszünk mindig más tájegységet felfedezni. Kezdő bringatúrázókként és újrakezdő biciklisekként a szempontjaink:

• meg tudjuk szervezni a biciklis lejutást (jó, ha vonattal elérhető a túra kezdő- és végpontja, de szerencsére van köztünk gyakorlott kisbuszvezető és utánfutóhasználó is)
• az útvonal legyen változatos, de mindannyiunk számára teljesíthető távban, szintben (motiváló, ha van egy mező közepén borongó ódon szélmalom, melynek hatalmas vaskulcsát Feri bácsitól kapjuk meg; de ugyancsak vonzó célpont egy-egy jó borvidék felfedezetlen pincéje)
• érintse az adott tájegység – akár rejtettebb - látnivalóit (a vírushelyzet miatt is előnyös a hazai terep)

Saját célul tűztük ki, hogy rugalmasságunk megőrzése érdekében minden elvonuláskor lehetőleg egy éjszakát vadkempingezünk és számunkra az esti együttléthez elengedhetetlen a tűzrakás lehetősége. Ilyenkor élmény a közös főzés.

A felszerelés cipeléséből mind kivesszük a részünket. Nem hátrány, hogy többen is tanultunk elsősegélynyújtást, de vészesetre rendelkezésünkre áll egy szuper orvos anyuka. Mindannyiunk állandó, segítőkész hozzáállása sokat lendít a túrán. A legutóbbi alkalommal láncszakadással kellett szembenéznünk – öten is ugrottunk egyszerre, hogy megszereljük – bár végül a palkonyai polgármester kalapálta össze a törött szemet.

Lelkesedésünk mértékét jelzi, hogy már a második túrára megszületett a logónk, a mottónk, valamint számos matrica és a karácsonyfa alá megérkezett az egyensálunk is. Az esti beszélgetésekre többen készülünk témával, de egy-egy komolyabb közös játék, gyakorlat levezetésére is önként jelentkezik közülünk tanár, mentálos és tréner.

„Tizenkét nő három napig?? És egyszer sem vesztetek össze? – Nem. – Ezt nem hiszem el!” - így kommentálta a FAB-ot az egyik férfi ismerős. Férjeink elirigyelték tőlünk önálló hétvégéinket. Biztatjuk őket – a családapáknak talán még ritkábban van alkalmuk egy-egy, sörözésen vagy focizáson túlmutató, hosszasabb, közös erőfeszítést igénylő együttlétre.

A biciklijét ki-ki maga szerzi, kölcsönzi, de egyre többünknek van sajátja. Kisebb csapatokban is el-elbiciklizünk a környéken, amikor akad egy lélegzetvételnyi időnk, de egyre bátrabban ütemezünk be - a gyermekeink életkorának megfelelő - családi bringázásokat! Ehhez remek alapot biztosítanak az útvonaltervező alkalmazások.

Bizony, van köztünk olyan anya, akinek egyáltalán nem sportja a bicikli – így idén gerincjóga csoport is indul. Azt hiszem, a lényeg számunkra, anyák számára az, hogy „visszatérjünk a testünkbe” – egyénenként a legmegfelelőbb mozgásformával. A példánk irtó vonzó: jövőre lehet, hogy további turnusok elindulásánál is bábáskodhatunk.

Nemsokára kezdetét veszi a következő FAB: már csak néhányat kell aludni… És Neked kivel volna kedved bringára pattanni?

Írta: Márialigeti Anna
Fotó: Márialigeti Anna