Kamaraerdőről a legtöbbeknek talán még mindig a KISZ tábor hangulatú – nyomokban még mintha ma is működő – Ifjúsági Park jut eszébe, és nem az, hogy egy tartalmas egynapos kirándulás célállomása lehetne. Jól illusztrálja a helyzetet, hogy nekünk, az amúgy közelben lakó lelkes túrázóknak is csak pandémiás B-terv volt, hogy egyszer kitekerjünk ide.

A Kelenföldi Pályaudvartól induló túrán az első meglepetés a Kék-tó melletti Hableány játszótér volt, ahol a világítótorony csúszda majdnem a nap végállomása lett. A háromévest alig lehetett elszakítani innen.

A világítótorony egy picike tóra néz – igen, egy tóra, amiből egy kézen megszámolható lenne, hogy mennyi jut Budapest belterületére. Sajnos körbe van kerítve, hogy a horgászok (és a halak) háborítatlanul élvezhessék a nagyvárosi természetet.

Innen délre vettük az irányt, hogy elérjünk egy másik tóhoz, ami a Kána-tó. Ide egy szakaszon murvás földúton kellett menni. Bringázni könnyű volt rajta még a gyereküléssel is; ráadásul remekül erősítette azt az érzést, hogy egy igazi túrán távolodunk a civilizációtól. Útközben egy ló is szembejött; épp, amikor elhagytuk a Kelenvölgyi Lovardát.

Innen már pár csak percre volt a felduzzasztott Hosszú-réti patak által nyújtott azonnali natúr sokk. Mivel Újbudát nem szokás tóvidékként számon tartani (a méltán híres Feneketlen-tó ellenére sem), ezért annál nagyobb meglepetés, hogy szinte vadregényes vízi világ várt itt ránk. A kacsák számolása hosszú percekre biztosított felüdítő programot. 

Csak a néha feltűnő villamos által kiváltott lelkesedés törte meg az idillt, és emlékeztetett rá, hogy továbbra is egy metropolisz határain belül járunk.  Miután kiélveztük a pihenőt, tovább mentünk a kamaraerdei Nagyrét irányába. Egy turistajelzést követve, földúton tettük meg az utolsó métereket a rétig, ahol sok bringás volt; köztük más családok is.

Ha úgy készülünk, akár szalonnát is süthettünk volna itt. Fedett esőbeálló is van; meg rengeteg hely, sok-sok zöld és jó levegő. Lehet labdázni, tollasozni, sütkérezni. Nekem legjobban az ütögethető fa tuskók tetszettek, ami voltaképpen egy hangszer. De emellett pár másik fa játék is van. 

A visszafelé úton természetesen nem hagyhattuk ki, hogy egy kicsit újra kiüljünk a tópartra. A késő délutáni fényben lenyűgözően szép volt minden. 

Kis nézelődés után feltöltődve intettünk búcsút a kacsáknak. 

Írta: Dominus Ákos
Fotó: Bécser Vera