Bringás mesék a tatai tavak körül
2020. augusztus 22. írta: Bringás Mesék

Bringás mesék a tatai tavak körül

  • Éljen, éljen! Itt a hétvége! Mehetünk megint kerékpározni! – lelkendezett Csatang. – Tópartra vágyom… - tette hozzá ábrándozva.

Csatangot és Piszkét a legutóbbi balatoni bringás vakációjukon annyira magával ragadta a tópart hangulata, hogy úgy döntöttek, ismét egy tavat fedeznek fel maguknak. De ezúttal nem is egyet, hanem rögtön kettőt! A kirándulás ötletgazdája Csatang volt, akit nem hagyott nyugodni a tókerülés gondolata. Amikor felvázolta a tervet Piszkének, Piszke nagyon megrémült.

  • Ugye nem a Balatont szeretnéd megkerülni egy nap alatt biciklivel, Csatang?
  • Nem, nem! – nyugtatta meg a barátját Csatang. – Legalábbis egyelőre nem. – tette hozzá, de úgy hogy ezt Piszke már nem hallhatta. – A tatai Öreg-tóra gondoltam. Csak nyolc kilométer a kerülete, ne aggódj!
  • Jó, az talán menni fog. – sóhajtott fel megkönnyebbülten Piszke.
  • Naná, hogy menni fog! Már igazi tekerésspecialista vagy! – hízelgett barátjának Csatang.
  • Szó, ami szó, egészen belejöttem a tekerésbe az utóbbi időben. – jegyezte meg elégedetten Piszke.
  • És én éppen ezért gondoltam arra, hogy mielőtt megkerüljük az Öreg-tavat, teszünk egy röpke kirándulást a Cseke-tónál is!

Piszke erre már szabályosan elhűlt.

  • Két tó egyetlen nap alatt?!
  • Az előbb mondtad, hogy az utóbbi időben már egészen belejöttél a tekerésbe. És úgy hallottam, hogy Tatán igazán hangulatos cukrászdák is vannak…
  • Hát jó, próbáljuk meg.
  • Ez a beszéd!

A cukrászda említésére Piszke erőt vett magán. Ha finom falatokról volt szó, akkor egyszerűen nem tudott ellenállni…

A Déli pályaudvaron felpattantak Röppenccsel és Ervinnel a Győr felé tartó S10-es személyvonatra, és meg sem álltak egészen Tóvároskert megállóig. Csatang nagyon előzékeny és figyelmes volt Piszkével. Segített neki levenni a kerékpárját, Ervint a vonatról, és amikor tekerni kezdtek, akkor szokásától eltérően nem nyargalt szélsebesen előre, hanem végig a barátja mellett haladt. Vagy ha néha-néha egy kicsit mégiscsak előreszáguldott, hamar észbekapott és mindig bevárta Piszkét, aki sokkal jobban szeretett fontolva haladni hőn szeretett mentazöld kerékpárján. Nemsokára megérkeztek a Tatán található Cseke-tó partjára.

  • Üdvözöllek a Cseke-tónál, Piszke! Ez a tó, és a hozzá tartozó birtok valaha az Esterházy családé volt.
  • Milyen tájékozott vagy, Csatang!
  • Hát, ami azt illeti, megint kölcsönvettem egy kicsit a nagylexikont… Remélem nem bánod.
  • A nagylexikonban felhalmozott tudás legalább ugyanannyira a tied, mint az enyém, Csatang. Bármikor kölcsönveheted, ha szeretnéd. Persze csak olyankor, amikor én nem olvasom éppen.

Közben továbbtekertek a tóparton és Csatang folytatta az idegenvezetést.

  • Rengeteg izgalmas épület található itt. Van például egy török mecset, egy pezsgőgyár, és egy pálmaház is! De a legizgalmasabbat még nem is mondtam: vannak mesterségesen kialakított szigetek!

Piszke csak ámult és bámult. Nagyon tetszettek neki az épületek, és a zöld ezer színében pompázó és burjánzó park is. Annyira elbámészkodott Ervin hátán, hogy szinte észre sem vette, hogy már majdnem megkerülték a Cseke-tavat! Mélázásából Csatang izgatott kiáltása zökkentette ki.

  • Ide nézz, Piszke! Itt egy sziget! Játsszunk szigetfoglalósat!

Azzal Csatang lefékezett, leszállt a biciklijéről és méltóságteljesen tolni kezdte maga mellett.

  • Én, I. Csatang ezennel elfoglalom ezt a szigetet.

Piszke is lekecmergett a biciklijéről és sietve tolni kezdte Ervint Csatang és Röppencs nyomában.

  • De Csatang! Ha te elfoglalod az egész szigetet, akkor én mit foglaljak el? – ijedezett Piszke.
  • Nos, talán van itt hely kettőnk számára is.
  • Akkor jó.
  • De a sziget királya én, I. Csatang leszek!
  • És akkor ki leszek én?
  • Te lehetnél mondjuk a… a… a tanácsadóm! – vágta ki magát szorult helyzetéből Csatang.
  • Nagyszerű! Akkor tanácsolhatok valamit?
  • Még szép, hogy tanácsolhatsz, hiszen ez a feladatod. De előre szólok, hogy én vagyok az uralkodó és nem vagyok köteles elfogadni a javaslataidat.
  • Jó, jó.
  • Nos, hallgatlak.
  • Arra gondoltam, hogyha már elfoglaltuk ezt a szigetet, akkor érdemes lenne otthonossá tenni. Például kell majd egy házikó, amiben alhatunk.
  • Egy palotára gondolsz?
  • Mondjuk! És kell egy kerékpártároló Röppencsnek és Ervinnek!
  • Nagyszerű ötlet, Piszke! És szerintem szükségünk lesz majd egy hajszárítóra is!
  • Egy hajszárítóra? Miért pont egy hajszárítóra?
  • Hogyhogy miért? Hát azért, hogy legyen mivel megszárítanunk a hajunkat!
  • Végülis…
  • Csak nem azt akarod mondani, hogy nem tetszik az ötletem?
  • Dehogynem, most, hogy így rávilágítottál, nagyon is ésszerűnek hangzik egy hajszárító beszerzése… De akkor egy sütőre is szükségünk lesz, hogy finom süteményeket süthessünk, amikor itt vagyunk!
  • És kell majd egy helikopter leszállópálya is, ha esetleg helikopterrel érkeznénk.
  • És kell egy trambulin is… Hogy ugrálhassunk, ha épp ugrálni van kedvünk.
  • És kell még egy…
  • És kell még egy…

bringa_smese_k4.jpg

Csatangot és Piszkét teljesen elragadta a fantáziája. Különösebbnél különösebb épületekkel és tárgyakkal népesítették be képzeletbeli szigetbirodalmukat. Annyi mindent felsoroltak, hogy a végén már nem igazán jutott eszükbe semmi. Egy pillanatra csend telepedett a két barátra.

  • Nos, azt hiszem, hogy kezdetnek talán elég is lesz ennyi minden. Nem gondolod, Piszke?
  • De igen, Csatang!
  • Akkor most, ha javasolhatom, akkor pattanjunk fel ismét vasparipáinkra, és fedezzük fel a birodalmunk eddig fel nem fedezett zegeit és zugait.
  • Remek ötlet, Csatang!
  • Hát persze, hogy remek, hiszen én találtam ki! De azért te sem voltál rossz tanácsadó.
  • Gondolod?
  • Naná! De most gyerünk!

Azzal ismét tekerni kezdtek. Csatang szédületes sebességgel, piszke Pedig… Nos, ő egy kicsit lassabban. Épp csak tekertek valamicskét, amikor Csatang hirtelen megállt, Piszke pedig túl későn kapcsolt, és beleszaladt. Mondanom sem kell, hogy mindenki a földön végezte, ami, mint tudjuk, nem éppen egy szerencsés vég, de az ijedtségen kívül senkinek nem esett komoly baja.

  • Talán legközelebb megússzuk az ütközést… - tápászkodott fel reménykedve Piszke.
  • De ha nem, az sem baj. Nekem már ez is hozzátartozik a kerékpáros kalandozásainkhoz. Azt hiszem, hogy kijelenthetjük, hogy valóságos esésspecialisták vagyunk! De most nem is ezt akartam mondani, hanem azt hogy odanézz, Piszke!

Azzal Csatang az előttük álló színpadra mutatott.

  • Ez egy színpad!
  • Úgy bizony! Méghozzá szabadtéri! Most azonnal ki kell próbálnom! – rikkantotta Csatang, azzal már el is szaladt a széksorok mellett, fel, a világot jelentő deszkákra. Piszke a hátsó széksorok egyikében foglalt helyet, és kényelmesen hátradőlt, készen arra, hogy átadja magát Csatang fergeteges showműsorának.
  • Hölgyeim és Uraim! Fiúk és Lányok! Fiatalok és Öregek!
  • Hé, ilyet nem illik mondani! – kiáltott fel a színpadra Piszke.
  • Jó, akkor Fiatalok és… Kevésbé Fiatalok! Így már jobb?
  • Sokkal.
  • Szeretettel köszöntök mindenkit Csatang fergeteges showműsorán. Nem is szaporítanám tovább a szót, kezdődjék a bámulatos produkció!

Piszke várakozva tekintett fel a barátjára. De Csatang tanácstalanul álldogált a színpadon, korábbi magabiztosságát meg mintha elfújta volna egy könnyű nyári szellő.

  • Mi a baj, Csatang? – kérdezte aggodalmaskodva Piszke.
  • Hát… Az az igazság, hogy nem tudom, hogy mit adjak elő…
  • Hogyhogy mit? Mesélj el mondjuk egy viccet, vagy egy történetet, vagy csak bukfencezz kettőt előre, és hármat hátra!
  • Hjaj, nem is tudom, most valahogy egy történet sem jut eszembe…
  • Akkor találj ki egyet most… Vagy, ahogy színházi körökben mondják: improvizálj!
  • Jó!

Csatang lehunyta a szemét, és erősen koncentrálni kezdett, de a fejében kószáló ötletfoszlányok sehogy sem akartak összeállni egy történetté. Már egészen kétségbeesett, amikor hirtelen nagyszerű ötlete támadt.

  • Hölgyeim és Uraim! Fiúk és Lányok! Fiatalok és Kevésbé Fiatalok! Szeretettel köszöntök mindenkit Csatang fergetes showműsorán! A mai napon egy egészen különleges előadó lesz a vendégünk! Kérem üdvözöljék a színpadon… Piszkét!
  • Micsoda?
  • Gyere, Piszke, te vagy ma az első fellépő Csatang fergetes showműsorában!
  • De én nem…
  • Gyere már, ne rémüldözz, te rengeteg történetet tudsz! Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű leszel! – azzal Csatang a képzeletbeli közönséghez fordult. – Megkérem a kedves nézőnket, hogy egy kis tapssal bátorítsák Piszkét!

Piszke csigalassúsággal, sőt, még annál is lassabban somfordált a színpadhoz.

  • Gyere, Piszke, nincs mitől félned! Ez csak néhány deszka fából!
  • Hát, nem is tudom…
  • Ne aggódj, nagyszerű leszel!

Piszke ólomléptekkel sétált fel a színpadra vezető lépcsőkön. Csatang bátorítólag megveregette a barátja vállát, aztán lesétált a színpadról és helyet foglalt a nézőtér első sorában. Piszke sóhajtott egy nagyot, majd mesélni kezdett.

  • Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két jóbarát, akik mindent együtt csináltak. Az egyikőjüket Csatangnak, a másikukat pedig, Piszkének hívták.

Piszke először kissé bátortalanul látott hozzá a meséléshez, de aztán egyre jobban belejött. Elmesélte az összes közös kalandjukat Csatanggal, sok izgalmas apró részlettel színezve ki a történeteket. A végén már annyira belelendült, hogy nem csak mesélt, hanem el is játszotta a történeteket. Csatang le volt nyűgözve! Mikor Piszke a történetek végére ért, Csatang izgatottan felpattant a székéről.

  • És aztán? Mi történt aztán?
  • Azt még nem tudom. Azt majd legközelebb mesélem el.
  • Gratulálok, Piszke! Te és a színpad nagyon jól álltok egymásnak!
  • Gondolod? – kérdezte elpirulva Piszke.
  • Naná! Te egy született előadóművészspecialista vagy! Ezért megérdemelsz egy sütit a Barta Cukrászdában!

Piszkének nem kellett kétszer mondani. Néhány perc múlva már Ervin és Röppencs hátán kerekeztek a Barta Cukrászdához. Csatang egy gombóc fagyit kért, Piszke pedig a hely specialitását, a Barta szeletet kóstolta meg. Annyira ízlett neki, hogy miután elfogyasztotta az elsőt, kért még egy szeletet. Csatangnak már a nyelve hegyén volt, hogy figyelmeztesse a barátját, elég lesz a habzsolásból, de még mindig annyira Piszke mesélői tehetségének hatása alatt állt, hogy inkább lakatott tett a szájára, és elnéző mosollyal szemlélte, ahogy barátja a második szeletet is pillanatok alatt bepusszantja.

  • Hmmm, ez nagyon jó volt! – sóhajtott elégedetten Piszke.
  • Most, hogy mindenki jóllakott, azt hiszem itt az ideje, hogy a Cseke- tó körbetekerése után az Öreg-tavat is meghódítsuk!

Csatang és Piszke az Öreg-tó partján továbbhaladva megcsodálhatták Tata gyönyörű városát. Elkerekeztek többek között a Tatai vár és az Esterházy kastély mellett, aztán pedig egy erdőn át vezetett az útjuk. A fák levelei közül játékosan kacsintgattak rájuk a nyári napsugarak, és a tó vizén is meg-megcsillant a fényük, mintha a Nap folyamatosan apró kristályokat szórt volna a vízbe. Piszkét gyönyörködtette a színek csintalan kergetőzésének látványa, Csatang pedig nagyokat szippantott az erdő hűvös és friss levegőjéből. A menetszél puhán csiklandozta az arcukat, és mind a ketten nagyon élvezték a burjánzó fák társaságát. Csak a biciklikerekek surrogását lehetett hallani, Csatang és Piszke mégis úgy érezték, mintha az erdő beszélne hozzájuk, egy szavak nélküli, különös és furcsa nyelven. Aztán egyszercsak kiértek a fák közül, és megpillantották az Építők parkját. Csatang és Piszke figyelmét ezúttal nem a játszótér vagy a sportpálya, hanem a pingpongasztalok ragadták meg.

  • Van kedved kipróbálni a pingpongozást, Piszke?
  • Hát… Nem is tudom…
  • Naaa! A kedvemért!

Piszke látta a barátján, hogy mennyire lelkes a pingpongozás gondolatától, úgyhogy végül beadta a derekát.

  • Na jó, nem bánom!
  • Először csak pötyögünk, aztán majd játszunk egy valódi mérkőzést is!

Megindult a labdamenet az asztalon. Pitt, patt, pitt, patt… Egyszer az asztal egyik felén pattant a kis fehér labda, aztán a másikon. Olyan volt az ide-oda pattogó pingponglabda, mint egy icike-picike ritmushangszer, Csatang és Piszke pedig az ütőjükkel a kezükben a zenészek, akik zenét komponálnak. Csatang már a legeslegelső pillanattól kezdve nagyon szakképzetten fogta a kezében a pingpongütőt, Piszke azonban egy kissé bátortalanabbul kereste rajta a legkényelmesebb fogást.

  • Ne aggódj, Piszke, majd belejössz! Ahogy a legtöbb dolgot a világon, ezt is sokat kell gyakorolni ahhoz, hogy igazán jó legyél benne! Mit szólnál, ha játszanánk egy meccset?
  • Hááát… Próbáljuk meg.

Azzal kezdetét vette a mérkőzés. Annak ellenére, hogy Csatang nagyon magabiztosan vágott neki a játéknak, az első pingpongmeccset Piszke nyerte meg.

  • Nem értem… Amíg gyakoroltunk, addig olyan jól ment… Lehet, hogy egyszerűen csak nem volt szerencsém. Játsszunk még egy mérkőzést!

Így is tettek. Piszke egymás után zsákolta be a pontokat, Csatang meg alig bírt egyet-kettőt összeszedni. Piszke, látván, hogy a barátja mennyire nekikeseredett a sikertelenségnek, próbált direkt bénázni, de Csatang ettől csak még idegesebb lett.

  • Játssz, rendesen Piszke! Ha hagysz nyerni, az nem is igazi győzelem!

Mit volt mit tenni, Piszke ismét bekeményített. A második mérkőzés is Piszke győzelmével zárult.

  • Mit szólnál, ha játszanánk még egy meccset? Egy mindent eldöntő döntőt? – indítványozta Piszke, mert látta, hogy a barátja nagyon szomorú.
  • Én… Azt hiszem, nekem már nincs kedvem játszani… Úgy látszik, hogy nem csak a színpadon, hanem a pingpongasztalnál is kudarcot vallottam… Én nem vagyok tehetséges semmiben! – fakadt ki Csatang, és már majdnem sírt.
  • Hogy mondhatsz ilyet, Csatang?! Te vagy a leggyorsabb és legvagányabb biciklista, akit ismerek! Egy igazi tekerésspecialista!
  • Áh! – legyintett Csatang. – A biciklizés, az más. Az megy magától…
  • Már hogy menne magától! Emlékezz csak vissza, hogy nekem mennyi időbe telt, hogy megtaláljam az egyensúlyomat a biciklin. Nélküled nem sikerülhetett volna!
  • Hát, nem is tudom, Piszke… Inkább menjünk… - mondta elkedvetlenedve Csatang, majd felszállt Röppencs hátára.

Piszkét nem hagyta nyugodni a barátja szomorúsága. Fel kell vidítania, bármi áron! Majd ő bebizonyítja Csatangnak, hogy Csatang igenis tehetséges! És nem csak a biciklizésben, hanem még sok minden másban is! Éppen kapóra jött neki, hogy a bicikliút mellett meglátott egy Kajakházat a tóparton.

  • Idenézz, Csatang! Egy kajakház! Mit szólnál hozzá, ha kipróbálnánk a kajakozást?
  • Nem is tudom…
  • Ne viccelj, Csatang! Itt körözünk a tavak körül, a vízbe meg be sem megyünk? Na, gyere már, biztos jó móka lesz…
  • Ha nagyon szeretnéd, akkor végülis kipróbálhatjuk… - enyhült meg Csatang, de továbbra is nagyon kedvetlen volt, és nem mutatott túl sok érdeklődést a kajakozás iránt.

Csatang és Piszke Röppencset és Ervint, szeretett biciklijeiket hátrahagyva nemsokára vízre szállt egy-egy kajakon.

  • Akkor tehát: először az egyik oldalon mártod a vízbe az eveződet, aztán pedig a másik oldalon, és mindig hátrafelé tolod a vizet. Így lehet haladni. – ismertette Csatanggal a leglényegesebb információkat Piszke… Pontosabban ismertette volna, de Csatang már messze járt. Nagyszerűen ment neki a kajakozás! Piszke sokkal bátortalanabbul ült a kajakban; nehezen találta meg az egyensúlyát, és folyamatosan attól félt, hogy fölborul. Mindenesetre igyekezett magabiztosnak tűnni, és Csatang nyomába eredt.
  • Csatang! Hé, Csatang! Várj meg!

Csatang körbeevezte kajakjával a szinte egy helyben rostokoló Piszkét.

  • Nagyszerű mulatság ez a kajakozás, Piszke! – kiáltott oda neki boldogan Csatang. – Most játsszuk azt, hogy én a sziú indián vagyok, és egy nagyon fontos üzenetet kell kézbesítenem a túlparti törzsfőnöknek!

Azzal Csatang elevezett a túlpart irányába. Piszke imbolyogva próbálta követni a kajakjával. Mikor Csatang visszatért a fontos küldetésről, részletesen beszámolt az élményeiről Piszkének.

  • Először a krokodilusok lagúnáján keltem át, a vérszomjas bestiák csattogtatták is rám éles fogaikat, de ügyesen kikerültem őket, így végül nem lett belőlem krokodiluseledel. Aztán hatalmas viharba keveredtem! A vad hullámok dühödten dobálták a kajakomat ide-oda, egy hajszálon múlt, hogy nem borultam bele a háborgó vízbe. Aztán beszorultam a parti sziklák közé, de szerencsére a törzsfőnök emberei a segítségemre siettek. Lassú Víz Partot Mos, így hívják a törzsfőnököt, nagyon hálás volt nekem, hogy teljesítettem a küldetést, rögtön ki is nevezett a sziú indiánok hírnökének! Így lett a nevem Fodrozódó Víztükör, de te azért hívhatsz nyugodtan továbbra is Csatangnak, ha szeretnél.
  • Én most leginkább azt szeretném, ha kievickélnénk valahogy a szárazföldre… - rebegte Piszke.
  • Miért nem szólsz?! Kapaszkodj a kenumba! – rikkantotta Csatang, majd Piszke kenuját maga után vontatva kievezett a partra.

Úgy döntöttek, hogy a nagy izgalmakat érdemes lenne levezetni valami finom kis harapnivalóval, úgyhogy gyorsan be is ültek a Kajakház melletti grillétterembe. Miután végeztek a falatozással, biciklire pattantak, és nemsokára konstatálták, hogy visszatértek a kezdőpontra, ami azt jelentette, hogy az Öreg-tavat is teljes egészében megkerülték. Csatang még teljesen a kajakozás hatása alatt állt, és nem volt kedve hazamenni.

  • Nem tudom, te hogy vagy vele, Piszke, de én legszívesebben újra vízre szállnék!
  • Megint kajakozni szeretnél? – rémült meg Piszke.
  • Nem, inkább arra gondoltam, hogy sétahajózhatnánk egyet a tavon!
  • Remek ötlet! – könnyebbült meg Piszke.

A Nap már lemenőfélben volt, amikor a két barát egy-egy hűsítő limonádéval a kezükben elfoglalt két kényelmes széket a sétahajó fedélzetén.

  • Most már belátod, Csatang? – kérdezte a barátját Piszke.
  • Mit?
  • Azt, hogy igenis sok olyan dolog van, amiben tehetséges vagy.
  • Például?
  • Jaj, Csatang! Ne tegyél úgy, mintha nem tudnád, hogy miről beszélek!
  • Azért mondd csak el. Az ilyesmit mindig jó hallani. – dőlt előre a székében várakozásteljesen Csatang.
  • Jó. Például nagyon tehetséges vagy a biciklizésben.
  • Ezt már mondtad!
  • De attól még igaz!
  • Jó. És még?
  • Tehetséges vagy a kajakozásban. Kevés embert ismerek, aki az életét kockáztatva dacolt volna a krokodilokkal, a viharral, és a sziklákkal, hogy kézbesítsen egy üzenetet a törzsfőnöknek.
  • Szó, ami szó, azt elég jól csináltam… - húzta ki magát büszkén Csatang.
  • És ne felejtsd el, hogy ma egy szigetet is meghódítottál! Arról nem is beszélve, hogy megkerültél két tavat biciklivel!
  • Akárcsak te, Piszke! Ráadásul kiderült, hogy kitűnő történetmesélő és pingpongjátékos is vagy egyben!
  • Jaj, Csatang, túlzol… - szégyenlősködött Piszke.
  • Nem, nem túlzok, így van, ahogy mondom! Tudod, Piszke, rájöttem, hogy mindenki másban tehetséges, és ez a jó! Ha mind a ketten ugyanazokban a dolgokban lennénk tehetségesek, akkor állandóan versengenénk meg veszekednénk! Így pedig felnézhetünk egymásra, de ami legfontosabb, hogy tanulhatunk egymástól! De miért hallgatsz? Butaságot mondtam?
  • Nem, Csatang, dehogyis… Éppen ellenkezőleg! Nem is lehetne klasszabb gondolattal lezárni ezt a mai napot! Erre koccintunk!

A két barát koccintott egyet a limonádéjával, majd hátradőltek a székükben, és a körülöttük elterülő víztükröt és a várost csodálták. Kellemesen bizsergető volt a tudat, hogy ők most éppen annak a körnek a középpontjában vannak, amit ma megkerültek biciklivel! És ez bizony nem kis dolog. Gondolataik aztán tovább kalandoztak új helyek, és új izgalmak felé. Vajon hová mennek majd legközelebb?

Vége Csatang és Piszke tatai kerékpáros kalandjának. Folytatása következik!

Írta: Nagy Orsolya
Illusztráció: Dobos Emőke

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tekeracsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr10016169518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.