Útvonal ajánló: Délegyházi tókerülés
2020. november 09. írta: Teker a Csalad

Útvonal ajánló: Délegyházi tókerülés

Könnyű, gyerekekkel is bejárható tókerülő túra, amit akár egész napos nyaralássá tudunk bővíteni.

_mg_4789.jpg

Ez a teljesen sík terepen, szinte forgalomtól mentes utakon vezetett útvonal egynapos, könnyed túra, ami nagyon egyszerűen elérhető akár tömegközlekedéssel a fővárosból, alacsonypadlós vonatokkal. A túra során körbetekerhetjük a méltán népszerű üdülőterületet, strandolhatunk, csónakázhatunk, horgászhatunk, de akár még lakatlan szigeteket is felfedezhetünk. A túra végén pedig a vasútállomás közelében, pár gombóc fagyival a kézben pedig megnézhetjük a Suttogó óriást!

A délegyházi tavak már a nyolcvanas évektől népszerű üdülőhelynek számítanak. A főváros közelsége, tiszta vizű tavai, csendes környezete miatt hamar felkapottá vált. A tórendszert 8 tó alkotja, ezeket római számmal jelölik. A 300 hektárnyi vízfelület a helyi kavicsbányászat során alakult ki, és még napjainkban is egyre bővül. A tavak különböző funkciókkal rendelkeznek, többségük horgásztóként működik, ahol nagy számban fordulnak elő olyan ízletes halak, mint a ponty, a süllő és a csuka. A Villantó horgásztónál pedig még különlegesebbé teszi az élményt, hogy éjjel-nappal lehet horgászni.

A bejegyzés trackback címe:

https://tekeracsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr8416278802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása