Útvonal ajánló: A Széchenyi-hegytől Adyligetig - Erdőn-mezőn át
2020. november 20. írta: Teker a Csalad

Útvonal ajánló: A Széchenyi-hegytől Adyligetig - Erdőn-mezőn át

 A Széchenyi-hegy sok bringás számára egy fontos kiindulópont. Más budai hegycsúcsokkal szemben előnye, hogy BKV-val és autóval is könnyen megközelíthető és mivel magaslaton van, így innen - legalábbis első körben - mindenképp lefelé vezet az út. A bemutatásra kerülő útvonal is ilyen, de azért kisebb-nagyobb emelkedők tarkítják, így egyszerre pihentető, szórakoztató, de mégis tartogat számunkra kihívást. A túra teljesítéséhez a látványosságok megtekintése nélkül 1,5-2 óra szükséges. Attól függően, hogy ki melyik fakultatív helyszínt keresi fel, könnyen lehet belőle egy teljes napot igénylő program.
_mg_5139.jpg

Az útvonal kétharmada szilárd burkolaton teljesíthető és mellékutakon halad. Teljesen kezdőknek az erdei 2-3 km-es murvás, gidres-gödrös szakasz miatt nem ajánlom, de nagyobb gyerekek számára, akik már élvezik a hepe-hupákat és hogy néha mélyedéseket kell kerülgetniük, ideális. A túra kiindulópontja a fogaskerekű vasút Széchenyi-hegyi végállomása. Az autóval érkezők innen pár száz méterre, a Gyermekvasút végállomásánál találhatnak szabad helyet. Ugyanakkor mégis inkább a fogassal való feljutást javaslom, ugyanis a túra Hűvösvölgyben ér véget, ahonnan 61-es és 56-os villamosokkal hamar el lehet érni a Széll Kálmán teret, de akár egészen a Móricz Zsigmond körtérig vagy Budafokig is el lehet villamosozni, az autóval érkezésnek viszont az a hátránya, hogy a fogaskerekűvel újra vissza kell mászni a hegytetőre az autóhoz. 

A bejegyzés trackback címe:

https://tekeracsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr5316279588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása