A Balaton körüli kerékpározásról a legtöbbeknek a tó körüli bringaúton tekerés jut eszébe elsőre, pedig kijelenthetjük, hogy nagyobb élményekben lehet része azoknak, akik eltávolodnak kicsit a parttól.
A Balaton körül végig vezet kerékpárút, vagy kerékpározásra kijelölt út, legtöbbször a part közelében. Alapvetően tehát jók a lehetőségek családi bringázásra, főleg, ha ehhez hozzávesszük a több száz kilométernyi ajánlott útvonalat, melyek a zöld táblákkal jelzet balatoni bringa körúthoz kapcsolódnak. A kerékpárutakat folyamatosan újítják, egyre kevesebb helyen fordul elő, hogy olyan szűk legyen az aszfaltcsík, melyen csúcsforgalomban veszélyes lenne a kicsikkel közlekedni.
Ha már szóba került a csúcsforgalom és a veszélyek, azt mindig vegyük számításba, hogy nagyon fiatal gyerekekkel gondoljuk át a forgalomban közlekedést, még ha az „csak” kerékpáros forgalom is. Az északi parton a települések között több helyen állva is alig fér el egymás mellett két kerékpár, ha nagyobb csoportok jönnek egymással szemben, egy pillanatnyi figyelem-kihagyás következtében is baj történhet.
Ha már nem csak pár kilométert tud tekerni a gyerkőc, hanem kicsit hosszabb táv is komfortos számára, javasoljuk a „B-opciót”, vagyis ne a parti kerékpárútra tervezzük a túrát, hanem az alternatív útvonalakra, mint a felnőttek. Ilyeneket már kitáblázva is találunk aszfalton, s rövidesen elkészülnek a nem szilárd burkolatú utakon ajánlott körök is.
Ezeknek az útvonalaknak közös jellemzője, hogy alacsony a gépjárműforgalom és számtalanszor nyílik csodás panoráma a Balatonra, amit a partról nem is láthatunk ilyen formájában. Persze nagyon fontos, hogy csak akkor induljunk útnak, ha a gyerekek már kellően biztonságosan kezelik a kerékpárt ahhoz, hogy gépjárművek között tekerjenek, még ha csekély is a forgalom (persze ez igaz a part menti bringaútra is...)
Top 5 alternatív bringatúra a Balaton északi partján
1. Almádi és Füred között a helyenként nagyon szűk bringaút kiváltható, vagy variálható a Felsőörs-Lovas-Palóznak-Csopak útvonallal, ezek az utak kevésbé forgalmasok, és bárhonnan elérhető a part.
2. A Tihanyi-félszigeten kerékpárúton is tehetünk kört, melyet kiegészíthetünk Aszófőnél felkanyarodva Pécsely, Vászoly és Dörgicse településekkel, nagyon szép, panorámás útvonalakon haladva.
3. A Káli-medencében nehéz lenne mondani csupán egyetlen kört. Zánka és Tapolca között érdemes rögtön felmenni egy kitérőre – immár remek minőségű kerékpárúton – Balatoncsicsó és Szentantalfa felé. Köveskált, Mindszentkállát, vagy Káptalantótit is érdemes felfűzni egy túrára.
4. Még nyugatabbra a Badacsony kör kihagyhatatlan, ezt kiegészíthetjük a szomszédos szigligeti vár megkerülésével is, még nagyobb távban gondolkozva pedig Tapolcán és Lesencetomajon keresztül Várvölgy lehet a célállomás. Valluson keresztül egy ideig terepen haladva is visszatérhetünk a partra.
5. Keszthely környékén a Balaton-parti várost Hévízzel a hévízi lefolyó mentén összekötő kerékpárút a legnagyobb kánikulában is hűsítő fasor alatt vezet (csak sok időre ne álljunk meg a kiirthatatlan szúnyoghordák miatt). Ha hosszabb kört szeretnénk menni, innen Rezi felé érdemes eltekerni, még nagyobb táv esetén egészen Várvölgyig, ahonnan Balatongyörökre érkezhetünk meg, a kilátópontról belátva a Badacsony-környéki vulkáni kúpokat.
Írta: Takács Tamás
Fotó: Takács Tamás