Hogyan ne? Félelem és reszketés az ösvényeken
2020. július 29. írta: tekerman

Hogyan ne? Félelem és reszketés az ösvényeken

Szerencsés helyzetben vagyok, mivel az elmúlt napokat, heteket aktív bringázással tölthettem az olasz - svájci magashegyi régiókban. Ez alatt az idő alatt természetesen árgus szemekkel figyeltem, hogy látok-e olyan családokat, akikről egy-egy motiváló fotót készíthetek, amit itt a blogon megoszthatok majd az érdeklődőkkel. Sajnos azonban nem egészen így alakultak a dolgok, és két egészen rossz példa volt csak emlékezetes számomra. Mindenképpen tanulságosak ezek is. Fotók viszont nincsenek róluk; nem akartam ismeretlen embereket negatív kontextusban - a gyermekeikkel együtt - közszemlére tenni. 

Az első családdal Svájcban, a Lac de Mauvoisin víztárónál találkoztunk, ami amúgy egy igen csinos környék.

mini_lacdm.jpg

A tó jobb oldalában az út egy alagúton keresztül vezet. Itt elég nagy a bringás forgalom. Sötét van benn és hideg, de tulajdonképpen még így is jó móka ott haladni. Itt jött szembe egy utánfutóval felszerelt apuka; az utánfutóban egy ülő, három év körüli, és egy még csak feküdni tudó pici csemetével. Nos, ők láthatóan kevésbé szórakoztak olyan jól, mint mi. A pici baba, hallhatóan nyűgös volt és idegesen forgolódott, míg a nagyobbik gyerek apatikusan nézett maga elé. Anya kicsivel lemaradva, egy kutyát pórázon vezetve kerekezett hátul. Mi, a szemben jövő apukák egyöntetűen állapítottuk meg, hogy ez bizony nagyon nem az, ahogy a családi biciklitúrát elképzeljük. Talán érdemes lett volna megvárni, hogy a kisebbik gyerek is tudjon ülni? Vagy Anyát nem a kutyával foglalni le? Esetleg az alagút sötét és nedves környezete volt rossz hatással a kis túrázókra? Mi ezt nem tudatjuk. 

Ennél is furább volt, hogy pár nappal később a Dolomitokban, a Val di Fassa nevű élményközpont bike park-jában láttunk egy három fős családot, akik egy enduró biciklizésre tervezett piros pályát próbáltak meghódítani minden különösebb felkészültség nélkül. Már amikor elhagytak minket a pálya bejáratánál, akkor csodálkoztunk, hogy pontosan mit is kereshet itt a két sisak nélküli szülő a 10 év körüli kisfiával. Olyan helyről beszélünk, ahol még a könyök és térdvédő is kötelező felszereltség.

mini_warning_2.jpg

Persze láttam már 10 évest magabiztosan leugratni a letöréseken, de ott az egész családon látszott, hogy nagyon is tudják mit csinálnak. Az, hogy itt erről szó sem volt, már az első kanyar után kiderült. Mi ugyanis kicsit később, de elindultunk le a trail-en. Rövid ereszkedés után döbbenten láttuk, ahogy Anya és a kis srác a bringájáról leszállva próbál leevickélni a sziklás ösvényen - persze pánikszerűen menekülve a nagy sebességgel érkező, profi sporttársak elől. Hol volt közben Apa? Őt is megtaláltuk, további pár kanyarral lejjebb várta ácsorogva, hogy leérkezzenek a többiek. Nem nagyon van erre mit mondani - teljes képzavar az egész. 

Ha röviden össze kellene foglalni a tapasztalatokat a fenti két esetből, akkor talán azt emelném ki, hogy nem szabad a saját igényeinket ennyire a másoké elé helyezni. Ez sokszor nagyon nehéz; de ha azt szeretnénk, hogy mindenkinek jó emlék legyen a közös bringázás, akkor alaposan mérlegelnünk kell előre. Ez nem mindig könnyű - egy következő posztban majd írok még arról is, hogyan estünk kicsit mi is hasonló csapdába nemrég, és persze arról is, hogy hogyan lehetett volna ezt elkerülni.

Írta: Dominus Ákos
Fotó: Dominus Ákos

A bejegyzés trackback címe:

https://tekeracsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr1516080296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.