A Balaton déli partjának 10 legjobb fagyizója
2020. augusztus 19. írta: Teker a Csalad

A Balaton déli partjának 10 legjobb fagyizója

Míg a Balaton északi partja bringával is változatosabb kikapcsolódási lehetőségeket kínál, a déli part a klasszikus strandolós, pihenő programokról és természetesen a fagyizásról szól...
ygzz8137_2.jpg

A komolyabb bringás túrázók is általában úgy kezdik, hogy gyerekkorukban szüleikkel kerékpáron teszik meg a fagyizóig vezető utat, sőt, a kerékpárok között is létezik „fagyizóbringa” kategória (tudjátok, az, ami épphogy üzembiztosan működik, és nem félünk letámasztani a kerítés utca felőli oldalán sem). Szóval bringás családok számára nagyon is fontos program a „fagyi-ride”, ami nyilván végződhet sütivel, kólával vagy limonádéval is, lényeg, hogy a távolság nem nagyon lépi túl azt a határt, ami még akár strandpapucsban is abszolválható.

Az ismert egybeépült üdülőövezetkben szinte egymást érik a büfék, sütödék, fagyizók, de finoman szólva is nagy a szórás a minőséget tekintve. Nehéz dolga van azoknak, akik valódi különlegességekre vágynak, pedig vannak ilyenek is. Akik nem elégszenek meg a part és a környezet hozzáadott értékével, nyaralás közben is finom fagyit szeretnének fogyasztani, ha már úgyis sokkal többet fizetnek érte, mint otthon. Az alábbiakban olyan fagyizókat, cukrászdákat gyűjtöttünk össze, melyekbe betérve nem érhet meglepetés, a termék, a környezet és a kiszolgálás sem hagy kívánnivalót maga után, sőt, még a kerékpárokat is van lehetőség biztonságosan letámasztani.

img_e0431.jpg

Ahogy az északi partról szóló cikknél, most is keletről nyugatra haladunk, a legnépszerűbb üdülőövezettel kezdve:

1. Siófokon a Dinasztia Fagyizóban valóban több generáció vendéglátós tapasztalata gyűlt össze, a fagyi és a sütemények is kiválóak, mindezeket hangulatos, árnyékos kiülős részen fogyaszthatjuk el, ahonnan a letámasztott bringákra is biztonságosan rálátunk (Cím: Siófok, Kálmán Imre sétány 2/c).

dinasztia.jpg

2. Hasonlóan jó cukrászda és kávézó a part közelében a Melba. Talán csak a bringákról nehezebb kicsit gondoskodni, de az ízek bőven kárpótolnak (Cím: Siófok, Fő utca 172.).

3. Zamárdiban a strand magasságában, de a főúthoz közelebb található a Sulák Cukrászda, egy nyugis hely, ahol érdemes megpihenni akár bringatúra közben is, sütire, fagyira, bármire. (Cím: Eötvös utca 4.).

4. A Tóparti Fagyizó Zamárdi Felső vasútállomása közelében található. Kiváló fagylaltjaival jó célpontja lehet egy fagyi motiválta bringatúrának (Cím: Zamárdi, Knézich Károly utca 29.).

toparti_fagyizo.jpg

5. Szántódon a Rossini Fagyizót ajánljuk, közvetlenül a révnél található, akár a kompra várva, akár a komppal érkezve is érdemes betérni egy jegeskávéra, vagy fagyira (Cím: Szántód, Tihany utca 4.).

6. Tovább haladva nyugat felé Balatonszárszón a Léda cukrászda lehet a célpontunk, ha fagyizásról van szó, mely a part közelében, a vasút túloldalán található. Kávé, sütemény és egyéb nyalánkságok is várnak a finom fagyin kívül (Cím: Balatonszárszó, Fő utca 2.).

leda.jpg

7. Balatonszemesen is központi részen, a vasútállomás mellett található a legjobb fagyizó, a Margaréta, bőven elég helyet kínálva a kerékpároknak is (Cím: Balatonszemes, Kisfaludy utca 1.).

8. Balatonlellén könnyű megtalálni, a főúton elhelyezkedő Márton Cukrászdát, a környék legismertebb fagyizóját. Specialitásuk, hogy bármilyen tortakülönlegességet megvalósítanak (Cím: Balatonlelle, Rákóczi út 241.).

marton_cukraszda.jpg

9. Fonyódon a Nosztalgia Fagyizó igazi különlegességekkel, nyugodt, nagyon szép környezetben várja a bringásokat is, vétek kihagyni, ha arra járunk (Cím: Fonyód, József Attila utca 37.).

nosztalgia.jpg

10. Balatonmáriafürdőn a Florida Fagyizó az egész Balatont tekintve híres, díjakat is bezsebeltek már egyedi receptjeikkel korábban (Cím: Balatonmáriafürdő, Rákóczi út 85.).

+1 Ha már a bevezetőben szóba kerültek a lángososok és büfék, Balatonmáriafürdőn a Gyufa büfét mindenképpen keresse fel, aki finom lángosra vágyik! (Cím: Balatonmáriafürdő, Rákóczi Ferenc u. 58.).

 Írta: Takács Tamás
Fotó: Takács Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://tekeracsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr4316168014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sirT 2020.08.19. 14:35:34

Sajnos, úgy néz ki, nem kóstoltátok végig az ajánlott helyeket. A Lellei Márton cukrászda régóta kritikán aluli színvolnalat képvisel. A régi neve miatt sokan betérnek, de én csalódtam bennük. Inkább a Geleta cukrászda, vagy a Zsúr Kávézó és Fagyizó.

vizigizi 2020.08.19. 15:41:33

Csatlakozom az előttem szólóhoz. A Máriafürdői Florida az ilyen-olyan díjak ellenére is csak egy átlagos fagyizó. Nagy a választék, és mennek a mostanában nagyon trendi nyakatekert elnevezések, azonban ezek a nagyontrendinevű fagylaltok legtöbbször értelmezhetetlenek, nem finomak. Sajnos a klasszikus ízek csak simán átlagosak. 7 éve, évente többször is kipróbáljuk. Nincs benne több, tucat hely. Ellenben nem messze tőle az említett Gyufa lángosozó, na az a műfajában tényleg nagyon jó.

Kukac21 2020.08.19. 16:09:21

Csatlakozom én is az előttem szólóhoz. Balatonlellén az idén megnyílt Zsúr Cafe fagyijánál nem találni jobbat. Csak természetes anyagokat használnak, maguk főzik és isteni ízeket kínálnak. A kávéjuk pedig világbajnok! Imádjuk őket s nemcsak a finom fagyik, kávék és sütik miatt, hanem mert szuper kedvesek is!
süti beállítások módosítása