Gyereket a gyerekülésbe, gyerekülést a bringára - de melyiket?
2020. szeptember 01. írta: Teker a Csalad

Gyereket a gyerekülésbe, gyerekülést a bringára - de melyiket?

Az az ideális, ha blogunk túráit a gyerek saját biciklijén ülve fedezi fel, a valóságban azért ez sokszor nem így van. Akár azért, mert még nem elég nagy ekkora távhoz, akár azért, mert nincs kedve hozzá, sokszor előfordulhat, hogy valamilyen szülői biciklire szerelt ülés vagy utánfutó segít a kirándulásban. Az ilyen eszközökből ma már annyiféle-fajta van, mint égen a csillag, ember legyen a talpán, aki ki tudja választani, hogy melyik az ideális neki. Egy kicsit most megpróbálunk segíteni ebben.

img_20200728_175126-01.jpg

Alighanem a legnépszerűbb gyerekhordozó-kategória a biciklire szerelhető üléseké, melyek kerülhetnek a szülő mögé (ez az ismertebb) és elé is. Az utóbbi a gyerek szempontjából persze sokkal jobb, hiszen rendesen kilát, látja, merre megyünk, sokkal inkább „részt vesz” a túrában. Előre szerelhető ülésből többféle változat is van: a Shotgun, mely gyakorlatilag egy, a felsőcsőre kerülő ülés, és egy az alatt elhelyezkedő lábtartó kombinációja. A Shotgunt kifejezetten családi montizáshoz ajánlják, de persze sima túrára is jó. A gyártó 5 éves korig tartja használhatónak, de igazából az, hogy mennyire kényelmes a résztvevőknek, főleg a gyerek-szülő magassági arányain múlik, ettől függ, hogy mennyire látunk majd át a gyerek feje felett, illetve mennyire fér el a csemete a mi ülésünk és kormányunk között.

View this post on Instagram

A post shared by Shotgun Kids MTB Seats (@kidsrideshotgun) on

 A Shotgun nagyon jópofa, és tényleg egyedi élményt kínál a gyereknek terepen, kapaszkodni ugyanis a kormányba kell neki is (a külön vásárolható kiegészítő kormány is csak egy szimpla magasító ehhez), tehát szinte direktben érzi a terepbringázást, túrák során pedig nem kell kitekernie a nyakát, ha látni szeretne valamit.

Nem a Shotgun az egyetlen előre szerelhető ülés a piacon, egyedisége inkább minimalizmusában és rögzítésében rejlik. Más modellek, így például a Yepp Nexxt Mini, a kormányszárra rögzülnek – ezzel a kerékpár súlypontja előrébb kerül, másrészt a kormányzás is más érzés lesz attól a plusz 10-15 kg-tól, amit a gyerek és a gyerekülés jelent. Ezek az ülések viszont „igazi” ülések, tehát van háttámla, a Thule még apró szélvédőt is árul hozzájuk, szóval kisebb gyerekekkel, hosszabb túrákra lehet, hogy kényelmesebb megoldást jelentenek – feltéve, hogy kerékpárunkon elférnek, kompatibilitási gondok ugyanis ezeknél sokkal gyakrabban előfordulnak. Az előre és magasabbra kerülő súlypont is kihívást jelenthet, a Shotgun több előnye viszont itt is jelen van: a gyerek sokkal jobban látja, merre megyünk, mi is jobban látjuk őt.

Érdekes öszvér a 15 kg-os testsúlyig ajánlott Bellelli Freccia, mely ugyan előre kerül, de a gyártó B-Fix rendszerét használva nem a stucnihoz, hanem a fejcsőhöz kell rögzíteni. Ezzel valamivel jobb kompatibilitást kínál, mert a hajlított tartók többféle módon is képesek megfogni a vázat. Itt az ülés nem fordul a kormánnyal együtt, erre menet közben érdemes kicsit figyelni, magasabb gyereknél pedig továbbra is előfordulhat, hogy nem látunk át jól bukósisakos feje felett.

Végére maradtak a leggyakrabban használt megoldások, a hátra szerelhető gyerekülések – ezekből annyi féle-fajta található a piacon, mint égen a csillag, így biztos, hogy találunk a gyereknek és a kerékpárnak megfelelőt. Ami biztos, hogy az utóbbinál lehetnek buktatók, hiszen például van olyan ülés, amelyet a csomagtartó helyére kell szerelni – ez egy csomagtartó rögzítésére alkalmatlan biciklinél biztos nem jó választás. A leginkább univerzálisak azok a modellek, melyeket a nyeregcsőre, vagy a váz üléscsövére applikálhatunk – ilyen például a Thule RideAlong vagy a Bellelli Relax is. Itt a jobbaknál nemcsak az ülés nem is fix, hanem kicsit mozgatható előre-hátra, esetleg dönthető is, ha a gyerek pihenni szeretne. Magasságban és súlyban általában elég széles határok között állíthatók ezek, ami fontos, hogy a gyerek lábát jól védjék és rögzítsék, mert különben gyorsan a küllő közé kerülhetnek.

img_20200728_145413.jpg

Az ilyen klasszikus szállítók előnye, hogy kevésbé vannak útban, a gyerek védve van a menetszéltől, viszont hátránya, hogy a táj helyett azért jórészt a mi hátunkat látja majd. A magasra kerülő súlypont miatt egyébként az első órákban elég szokatlanná válik a bicikli irányítása is, sokkal instabilabb, borulékonyabb lesz a jármű, elindulásnál, megállásnál pedig fokozottan figyeljünk, mert könnyű eldőlni a kerékpárral.

A termék teszt a BikeFun jóvoltából valósult meg.
bikefun_alkatresz_430x430.jpg

Írta: Rosta Gábor
Fotó: Rosta Gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://tekeracsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr2016185036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása