Európa-szerte kevés olyan gyermek van, aki ne tanulna meg kerékpározni, sportszerűen azonban már sokkal kevesebben bringáznak tovább. Magyarországon a domborzatot és a kerékpározásra alkalmas úthálózatot tekintve terepen és aszfalton is alapvetően jó lehetőségek nyílnak erre a sportágra, azonban szülőként alaposan érdemes végiggondolni, hogy milyen irányba próbáljuk terelni biciklizni szerető gyermekünket.

Az alábbi összefoglaló nem arra a kérdésre próbál választ adni, hogy érdemes-e a bringázást beépíteni mindennapi életünkbe, szabadidős, közlekedési, vagy szabadidősport céljából már gyerekkortól kezdve. Erre a válasz egyértelmű igen. A bringázásra nevelés az óvodában vagy az iskolában is elkezdődhet, már a Nemzeti Alaptantervben is választható foglalkozásként szerepel. Léteznek bringaovi és bringasuli programok, melyek keretében a kerékpár kezelését és közlekedési ismereteket is tanulnak a gyerekek. Érdemes tájékozódni, hogy a választott óvodában, általános iskolában van-e ilyen lehetőség. Persze ha egy gyermeket rabul ejti a bringázás, tovább szeretne lépni... Immár hazánkban is nézhetünk élőben – akár családi programként – komoly nemzetközi profi versenyt, a Tour de Hongrie-t. A televízióban pedig a szezonban kis túlzással minden nap van közvetítés nagy viadalokról. Természetesen azoknak a szülőknek is szeretnénk támpontokat adni, akiknek a csemetéje éppen maga is a versenyszerű kerékpározással kacérkodik. Néhány jótanácson túl megkérdeztük néhány sportklub képviselőjét, milyen lehetőségeket kínálnak a fiataloknak.

A bringázás nyilván nem csak sport, hanem szabadidős és közlekedési célú tevékenység is egyszerre, sőt, az emberek többsége számára inkább utóbbit jelenti. Elmosódnak a határok is, hiszen egy amatőr mountain bike maraton az Alpokban vagy Dél-Afrikában legalább annyira a természet felfedezéséről szól, mint a megmérettetésről. Egy országúti körverseny viszont kőkemény küzdelem az elemekkel, az ellenfelekkel és magunkkal. A  „kerékpársportot” nehéz definiálni és a versenyzés szépségei is annyira változatosak (kis túlzással, mint maga az élet), hogy csakis profitálhat belőle az a fiatal, aki ebben a közegben nő fel. A fizikai terhelésen és a kivételes állóképesség megszerzésén túl a bringázás egyszerre ügyességi, koordinációs és technikai sport, komoly taktikai közdelem, mely során nagyon magas szinten megtanul valaki gazdálkodni az energiáival. Sportolás közben egy nagyon „emberi” sebességgel fedezhet fel ismeretlen tájakat, természeti szépségeket.

A bringázás technikai sport jellege nem csak a bringát, mint eszközt, vagy a bütyköléséhez szükséges tudás elsajátítását takarja. A kerékpározáshoz kapcsolódnak a legfejlettebb kütyük, melyekkel saját életfunkcióinkat ismerhetjük meg sportolás közben. Az edzéstervező szoftverek gyakorlatilag már egész életmódunkat meghatározhatják a táplálkozás, pihenés és egyéb faktorok szempontjából. Említhetnénk a kerékpáros közlekedés pozitívumait, a közlekedési ismeretek és a KRESZ korai elsajátítását, de akár a navigációs alkalmazásokat is, melyeket sokkal korábban elkezd használni egy fiatal kerékpáron, mintsem autó volánja mögé ülne. A versenyzés során a fizikum, a gondolkodás, a reflexek, a koordináció mind magas szintre fejlődnek, és ezzel olyan képességeket kaphat a gyerek, melyet az élet sok területén kamatoztathat. Nem beszélve arról, hogy megszereti a természetet, az utazást, könnyebben értelmezi a sebességet, távolságokat, egy jármű viselkedését. Vagyis a versenyszerű bringázás egy adott pontig csak hasznos lehet a fiataloknak.

A profi sportolóvá válás más tészta. Nyilván egy szülő számára az alapvető kérdés, hogy egyáltalán profi sport irányába terelje-e a gyermekét, vagy ellenkezőleg, azt szeretné inkább, hogy a sport az egészséges életmódot, a nagybetűs életben való érvényesüléshez is szükséges mentális képességek fejlesztését, illetve a kikapcsolódást jelentse egy fiatal számára. Ha a profizmus irányából közelítünk, akkor reálisan érdemes nézni a helyzetet. A szülőnek azt érdemes végiggondolni, hol van az a pont, amikor szükség lehet a józanságra, ha válaszút elé kerül a gyerek. Sosem szabad pusztán sztereotípiák alapján tanácsot adni. Adott országban érdemes megnézni, milyen sportág működik fejlett rendszerben, kellő szakmai háttérrel olyan eredményes sportolók neveléséhez, akik számára hosszú éveken keresztül megélhetést is jelenthet a sport, sőt, meg is alapozhatják vele egzisztenciájukat. Hazánkban a labdarúgás, egyes csapatsportok, még kevesebb egyéni sportág ilyen, a kerékpározás sajnos nem. Elszigetelt példákat láthatunk nemzetközi sikerek elérésére, minden évtizedben összeszámolhatunk néhány versenyzőt, akik tehetségüknek, fizikumuknak, eltökéltségüknek, intelligenciájuknak, családi hátterüknek, vagy a szerencsének (és előbbiek kombinációinak) köszönhetően jutnak el a világelitbe. Magyarországon azonban olyan szakmai háttérről és tudásról nem beszélhetünk, aminek köszönhetően a nagy kerékpáros nemzetekhez hasonlóan több ezer fős utánpótlásbázisból futószalagon érkeznek a sikeres versenyzők, mint Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban, Hollandiában, Nagy-Britanniában stb. A rendszert tekintve sajnos még az olyan – sikeres versenyzőket kinevelő – nemzetektől is nagy elmaradásban vagyunk, mint Szlovénia, Lengyelország, vagy Csehország.

Csodák azonban vannak, jelenleg és a közelmúltban meg-megvillannak magyar versenyzők a nemzetközi elitben. Több pozitív körülmény együtt állása kell ehhez és sosem hiányozhat maga a versenyző kimagasló tehetsége és elhivatottsága. Ha egy fiatal a versenyszerű kerékpározásban látja a jövőjét, mindenképpen támogatni kell, hiszen az információáramlás nemzetközi szinten iszonyatosan felgyorsult, az elszigetelt példák bizonyítják, hogy a globális szakmai tudás Magyarországról is elérhető, ha minden összeáll, sikeres lehet egy versenyző. Az út azonban sokkal nehezebb, és nincs kitaposva, mint mondjuk egy holland fiatal számára. Összességében elmondható, hogy sportkarrier szempontjából nagyon rögös utat választ az a gyerek, aki hazánkban a bringázásra adja a fejét.

A profizmus szempontjából azt fontos még megemlíteni, hogy a kerékpársportból még nemzetközi szinten is jóval kevesebben tudnak megalapozni egzisztenciát, mint mondjuk a labdarúgásból és egyéb ismert csapatsportokból. Országúton az ezernyi profiból pár százan keresnek jól európai mércével, vannak talán ötvenen, akik a jövedelmükre hosszú távú megélhetést tudnak alapozni egy európai országban, és még sokkal kevesebben, akinek évente eurómilliókkal gyarapszik a bankszámlájuk, utóbbiak a sportág legnagyobb sztárjai. Mountain bike és cyclocross szakágakban az országúthoz képest még sokkal kevesebb azok száma, akik egyáltalán megélnek a versenyzésből Európában, és két kezünk segítségével felsorolhatjuk azokat, akik jól keresnek, nem véletlen, hogy utóbbiakban nincs is valódi profi rendszer. Pályakerékpározással is hasonló a helyzet, annyi különbséggel, hogy vannak egyes országok, ahol egyes versenyszámok kiemelten népszerűek, az állóképességi számok pedig az erre fogékony országúti versenyzők játszótereként működnek, kevés specialistával, akik számára inkább egy jó olimpiai eredmény a fő cél, mintsem a profi országúti versenyeken mutatott kimagasló teljesítmény.

Magyarországon nagyon gyakran merül fel a szülőkben, hogy a kerékpáros közlekedés nem biztonságos a gyerekek számára. Ez nem alaptalan, de sokkal veszélyesebb dolgokkal is kapcsolatba kerülhetne egy fiatal, ha nem ezt az energia- és időigényes sportot űzné. A hazai közlekedési morál sokat fejlődött az elmúlt években. Ha vannak is vitákra, szembeállásra okot adó történések, a tendencia abba az irányba mutat, hogy egyre-inkább egyenrangú félként kezeli egymást a többség az utakon. A kerékpárral bárkinek helye van a közlekedésben, félnivalója leginkább azoknak lehet, akik nem kezelik ügyesen a kétkerekűt és veszélyesebbek önmagukra, mint amennyi veszélyt a forgalom rejt. Bringával a másodperc tört része alatt lereagálható egy veszélyes szituáció, nyilván nem mindegy, ki ül a bringán.

Ha egy fiatal kerékpáros edzésen, koordinációs edzésen, forgalomtól elszigetelten sajátítja el a bringa kezelését, jó eséllyel megoldja még az esetleges vészhelyzeteket is. Ha a gyerek kerékpáron közelíti meg az edzés helyszínét, hamar fel fogja mérni a lehetséges veszélyeket, de az első időben érdemes elkísérnünk nekünk is bringával. Versenyeken óhatatlanul történnek bukások, igen. De a meccsen is szakadnak sokszor a szalagok, törnek a csontok. Ez benne van a pakliban, a sport ilyen. Azonban hosszú távon a kisebb balesetek, sérülések is megedznek, jóval védettebb lesz egy sportoló fiatal az olyan társaiknál, akik burokban nőttek fel.

Végezetül következzen a legfontosabb gyakorlati kérdés egy szülő számára: hová írassam be a gyereket kerékpározni? Egyrészt nincs túl sok klub Magyarországon, ahol jó kezekbe kerül egy gyerek, másrészt mégsem bocsátkoznék felsorolásba, mert biztos jogosan sértődne meg valaki, ha kihagynám. A listát bárki megtalálja a Magyar Kerékpáros Szövetség honlapján, a www.bringasport.hu-n. Fontos, hogy bárhová visszük a gyereket bringázni, készüljünk fel a találkozásra, tegyünk fel kérdéseket konkrétan annak a nevelőnek is, aki majd a gyerekkel foglalkozik, nézzünk végig egy vagy több edzést, alakuljon ki személyes benyomásunk. Sokat elmond egy klubról utánpótlás szinten, ha valahol sokan sportolnak. A cikkre készülve több klubnak írtam, háromtól érkezett válasz. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lennének még olyan egyesületek, ahová érdemes elvinni a gyereket. Sopronban, Nagykanizsán, Győrben, Pécsen, Szekszárdon, Csömörön, Gödöllőn, Miskolcon, Debrecenben, az Alföldön, vagy máshol is működiknek műhelyek. Következő három cikkemben az újbudai, a kőbányai és a veszprémi csapat példája segíti a tájékozódást.

Írta: Takács Tamás
Fotók: A 2018-as kamaraerdei Eleminátor versenyen, illetve a veszprémi
BMX ob-n készültek, kredit: Takács Tamás/bringasport.hu