Időutazás és a rettegett Csatangoszaurusz
2020. szeptember 21. írta: Teker a Csalad

Időutazás és a rettegett Csatangoszaurusz

  • Mondd csak, Csatang, lenne kedved utazni egyet? – kérdezte a barátjától Piszke, miközben a villamoson zötyögtek.
  • De hát most is utazunk, Piszke! – értetlenkedett Csatang.
  • Igen, de én most egy egészen másfajta utazásra gondoltam…
  • És mégis milyen utazásra?
  • Egy utazásra… Az időben!
  • Naná, hogy lenne kedvem! Csak nem feltaláltad az időgépet, Piszke?
  • Hááát… Azt azért nem…
  • Kár…
  • De időgép ide vagy oda, attól függetlenül még sikerülni fog az időutazás!
  • Ha te mondod… De akkor időutazzunk most rögtön!
  • Ácsi, időutazni nem lehet csak úgy, sitty-sutty meg hipp-hopp meg pikk-pakk!
  • Igazán, Piszke? És akkor mégis hogyan lehet?
  • Hááát… Ahhoz előbb el kell utaznunk valahova…
  • Azért utazzak, hogy aztán megint utazzak?
  • De elvihetnénk magunkkal Röppencset és Ervint is! – utalt Piszke hőn szeretett biciklijeikre.
  • Na jó, nem bánom, meggyőztél! Egy kis biciklizésre mindig kapható vagyok! Ajjaj, Piszke!
  • Mi az, Csatang?
  • Elfelejtettünk időben leszállni a villamosról!
  • Ajjaj, tényleg.
  • Na, akkor most utazhatunk vissza… De egyelőre nem az időben…

Pár nap múlva, amikor elérkezett a hétvége Csatang és Piszke felpattantak egy autóbuszra, és meg sem álltak egészen Ipolytarnócig! Illetve egyszer megálltak, mert Salgótarjánon át kellett szállniuk egy másik buszra.

  • Üdvözöllek Ipolytarnócon, időutazásunk helyszínén! – köszöntötte barátját Piszke, ahogy leszálltak a buszról.
  • Ipolytarnóc? Még sosem hallottam róla…
  • Hidd el, egy életre meg fogod jegyezni ezt a helyet!
  • Ha te mondod… És most már időutazunk?
  • Mindjárt, de előtte még tekerünk egy kicsit.

Azzal bringára pattantak. Ezúttal Piszke ment elől, hiszen ő tudta, hogy hová is mennek pontosan. Igyekezett gyorsan tekerni, hogy Csatang ne tegye szóvá, hogy úgy tötymörögnek, mint egy csiga. Nemsokára megérkeztek az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület bejáratához. Lekötötték a biciklijeiket és beléptek a kapun.

  • Üdvözöllek időutazásunk helyszínén, Csatang!
  • Ősmaradványok? Ez mégis mit jelent, Piszke?
  • Nos, természetesen készültem egy kicsit a nagylexikonból: ezen a területen 20 millió évvel ezelőtt volt egy vulkánkitörés, és a vulkánból kiömlő, folyamatosan száradó láva konzerválta az akkor itt élő állatok lábnyomait. És ezek az ősmaradványok.
  • Várj… Hogy mit csinált a láva? – értetlenkedett Csatang.
  • Konzerválta a lábnyomokat. Vagy úgy is mondhatnám, hogy megőrizte.
  • – Csatang még mindig nem értette igazán ezt a konzerves ügyet.
  • Várj, hogy is magyarázzam el jobban. Tegyük fel, hogy esett az eső… És mindenhol sár van. Ha belelépsz a sárba a bakancsoddal, akkor mi történik?
  • Ott marad a talpam nyoma a sárban.
  • Pontosan! És a lábnyomod ezzel konzerválódik.
  • Aha! – Csatang már kezdte kapizsgálni.
  • Viszont ha újra esni kezd az eső, akkor az esővíz megint fellazítja a sarat és a sárlábnyom…
  • Eltűnik!
  • Ahogy mondod, Csatang! Na, itt is valami hasonló történt, annyi különbséggel, hogy ez a megszilárduló láva sokkal erősebb anyag, mint a sár, ezt nem mosta el az eső. Ezért tudjuk megnézni a 20 millió évvel ezelőtt itt élt állatok lábnyomait.
  • 20 millió év… Nem semmi… Szóval ez a konzerválódás.
  • Úgy bizony! És nem csak az állatok lábnyomait látjuk majd, hanem mindenféle növények lenyomatait is. Sőt, van egy tengerparti föveny is, ahol pedig ráják, delfinek, tengeritehenek és krokodilok csontjai, illetve 25 különböző cápafaj fogai ragadtak bele a megszilárdult lávába!
  • Azta! Ez tényleg igazi időutazás! Azonnal látnom kell mindent!
  • Akkor indulás!

Csatang és Piszke útnak indult a Geológiai tanösvényen. Piszke csak ámult és bámult, teljesen lenyűgözte, hogy ezek a lábnyomok ilyen hosszú ideig képesek voltak megmaradni a kővé szilárdult lávában. Annyira belefeledkezett a maradványok szemlélésébe, hogy nem vette észre, hogy Csatang eltűnt mellőle. Mélázásából egy éles rikoltás riasztotta föl.

  • Ez meg mi volt?! Csatang, te is hallottad? – fordult Csatang felé Piszke, de ahol Csatangot sejtette nem volt más, csak áttetsző levegő. – Csatang, hé, Csatang! Hova tűntél?

Piszke kiáltozására megint egy éles rikoltás volt a válasz. Piszke nagyon megrémült. „Ez a rikoltozós szörnyeteg biztosan fogságba ejtette Csatangot. Segítenem kell neki! Csak nagyon félek…” Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak Piszke fejében. Már ott tartott, hogy elszánja magát, és a félelmével dacolva Csatang keresésére és megmentésére indul, amikor valaki hangosat rikoltva ráugrott a hátára, és leterítette a földre.

bringa_smese_k5.jpg(Töltsd le Csatang és Piszke időutazásának színezőjét és rajzolj Te is árnybábokat sátruk falára!) 

  • Én vagyok a rettegett Csatangoszaurusz, és most elkaptalak, Piszke!
  • Hé, Csatang, te vagy az?! Szállj már le rólam! Ez egyáltalán nem vicces!
  • Én nem ismerek semmiféle Csatangot, az én nevem az, hogy a rettegett Csatangoszaurusz!
  • Akkor, rettegett Csatangoszaurusz, felszólítom, hogy azonnal szálljon le rólam!

Csatang csalódottan kászálódott le a megszeppent Piszkéről.

  • Nem értem, most mit vagy úgy oda? Nem arról volt szó, hogy időutazunk? Gondoltam belebújok egy 20 millió évvel ezelőtti állat bőrébe.
  • Na tessék, akkor feleslegesen panaszkodtál múltkor, hogy neked nem megy a színjátszás… Halálra rémítettél!
  • Jól van, na, azért remélem nem haragszol.
  • Hát nem is tudom…
  • Mit szólnál, ha innánk egy habos kakaót a Lombkorona Kávézóban a nagy izgalmakra?
  • Végülis… Lehet róla szó…
  • Na, gyere te, Duzzogi…
  • Nem vagyok Duzzogi!

A Lombkorona Kávézóban elfogyasztott tejszínhabos kakaó végül sikeresen lecsillapította a felborzolt kedélyeket, sőt, utána Csatang és Piszke még a lombok között vezető Lombkorona tanösvényen is végigsétáltak. Piszkének eleinte tériszonya volt a szédítő magasságban, de aztán Csatang azt javasolta neki, hogy képzelje magát madárnak, aki végre hazaért a lombok árnyat és enyhet adó védelmébe. A terv bevált: Piszke félelme elpárolgott és izgatottan kémlelte a lenti világot.

Miután lejöttek a lombok közül, és úgy ítélték meg, hogy felfedezték és bejárták az ősmaradványok birodalmának minden zegét és zugát, visszatértek Röppencshez és Ervinhez, felpattantak rájuk, és tekerni kezdtek. Meg sem álltak a Páris patak szurdokvölgyéig.

  • Az ősmaradványok birodalma után most pedig bebarangoljuk a palóc Grand Canyont!
  • Grand Canyon? Mi az a Grand Canyon, Piszke?

Piszke természetesen készen állt a válasszal. 

  • Nos, a grand canyon az egy angol kifejezés, és azt jelenti, hogy nagy szurdok. A Grand Canyon Ameriká…
  • Ácsi, Piszke! Ne olyan gyorsan… Csupa idegen dolgot mondasz itt nekem! Mi az a szurdok?
  • A szurdok… Na várj, hogyan is magyarázzam el? Maradjunk a saras példánál, mit szólsz hozzá?
  • Legyen!
  • Tehát: Ha én a sárba az egyik ujjammal húzok egy vonalat, akkor kapok egy völgyet, és a völgy két oldalán egy-egy sárfalat. A szurdok az a vonal, amit én az ujjammal a sárba húztam. Eddig érthető?
  • Igen!
  • Na valami ilyesmi a Grand Canyon is, annyi különbséggel hogy a Grand Canyon esetében nem valami óriás volt az, aki az ujjával a földbe vájta az egyenest, hanem egy sebes sodrású folyó, a Colorado. Aztán a folyó kiszáradt, és ami utána maradt…
  • Az a völgyszurdok! – tapintott rá a lényegre Csatang.
  • Pontosan! Most mi is egy ilyen völgyszurdokban fogunk sétálni, csak ennek nem az a neve, hogy Grand Canyon, hanem az, hogy a palóc Grand Canyon. Készen állsz?
  • Naná!

Azzal nekiindultak. Előttük az út, kétoldalt pedig hatalmas falak – olyan volt mintha erdei felhőkarcolók sorjáznának el mellettük. A két fal tetején található fák lombjai egymásra hajolva boltívet alkottak, árnyékot biztosítva ezzel a szurdokban sétáló vándoroknak. Csatang és Piszke nyugodtan barangoltak – magukba szívták az erdő illatait, színeit, hangulatait. Csöndesség volt körülöttük, csak a cipőik klaffogása és az erdő szinte zenévé összeálló neszei hallatszottak. Már a szurdok vége felé jártak, amikor megpillantották a fatörzsbarlangokat.

  • Azta! Ezek tisztára olyanok, mintha erdei kislakások lennének! – lelkendezett Csatang. – Játsszunk fatörzsbarlangfoglalósat!
  • Múltkor már elfoglaltál egy szigetet! Most egy fatörzsbarlang is kell? – kacagott a barátján Piszke.
  • Nem öröke kell! Csak most… Egy kicsit.
  • Na jó, nem bánom. – mondta Piszke, azzal ő is bekucorodott a barlangba a barátja mellé. – És most?
  • Most megfigyelünk. Úgy hallottam, hogy ezen a helyen időnként felbukkan a rettegett Csatangoszaurusz. – mondta Csatang, azzal rikkantott egyet, olyan csatangoszauruszosan.
  • Nem vagyok benne biztos, hogy újra találkozni szeretnék azzal a vérszomjas fenevaddal…
  • Naaa…! Nem is volt vérszomjas… Inkább csak játékos.
  • Úgy tűnik, különböző elképzeléseink vannak a játékosságról…
  • Pszt! Elijeszted az állatokat! – intette csendre a barátját Csatang.

Mind a ketten erősen koncentrálva kémlelték az erdőt. Szinte alig hallatszott valami nesz… És akkor… Piszke pocakja hirtelen hatalmasat mordult.

  • Piszke! A frászt hoztad rám! – feddte meg a barátját Csatang.
  • Bocsánat… Csak nagyon megéheztem… Talán itt az ideje, hogy elhagyjuk erdei főhadiszállásunkat és visszatérjünk a civilizációba. Amúgy meg te beszélsz? A Csatangoszaurusz csatakiáltása sokkal félelmetesebb volt!
  • Szerintem meg nem.
  • Szerintem meg de.
  • Szerintem nem.
  • Szerintem de.
  • Nem!
  • De!
  • Szerintem meg inkább ne veszekedjünk!
  • Szerintem meg… se.
  • Akkor szerinted szent a béke?
  • Szerintem szent. Szerinted is?
  • Szerintem is.

Ebben maradtak. A kibékülés után felkerekedtek és a szurdokvölgyön át visszatértek a biciklijeikhez.

  • És most? Merre tovább? – kérdezte Csatang.
  • Irány Szécsény! – kiáltotta Piszke, azzal a pedálok közé csapott. Olyan bámulatos sebességgel tekert, hogy Csatang alig bírta tartani vele a tempót.
  • Hova rohansz, Piszke? – zihált a barátja mellett Csatang.
  • Hogyhogy hová? Minél hamarabb valami fenséges falathoz kell jutnom! – mondta Piszke, majd még inkább fokozta a tempót. Körülbelül 15 kilométer volt a távolság Szécsényig, amit rekordidő alatt tett meg a két jóbarát. Piszke a Lepénytanya nevű hely előtt fékezte le Ervint, de Csatang nem vette észre, hogy a barátja megállt, úgyhogy Röppenccsel együtt beleszaladt Piszkébe.
  • Piszke! Jól vagy? – kérdezte aggódva Csatang.
  • Hát persze! – felelte nevetve Piszke. – Ilyen sem volt még, hogy te nem fékeztél le időben…
  • Jól van, jól van, még a legjobbakkal is megesik… - szégyellte el magát egy kissé Csatang.
  • Na, gyere, együnk egy lepényt a nagy izgalmakra! - invitálta az étterembe a barátját Piszke.

Miután ki-ki a maga igénye szerint megtöltötte a hasát (ez Csatang esetében egy, Piszkénél pedig kettő darab lepényt, és két lekváros palacsintát jelentett), Piszke biciklis városnéző túrára invitálta a barátját Szécsényben.

  • Köszöntjük kedves résztvevőinket a szécsényi biciklitúrán! Jobbra látható Szécsény középkorban épült vára, illetve ami a várból megmaradt… Ha a tekintetünket egy kicsit messzebbre irányozzuk, akkor megpillanthatjuk a Forgách Kastélyt, ami a Kubinyi Ferenc Múzeumnak ad otthont, ahol többek között a Rákóczi-szabadságharcról is megtekinthetünk egy kiállítást!
  • Ez az a Rákóczi, akinek a kastélyát meghódítottuk a csepeli játszótéren?
  • Pontosan! De haladjunk is tovább! Jobbra látható a Tűztorony, ami egy földcsuszamlásnak köszönhetően ferde és folyamatosan süllyed.
  • Tényleg?
  • Bizony! És minden évben dől néhány millimétert.
  • Ez azt jelenti, hogy egyszer teljesen el fog dőlni?
  • Egyszer el. De az még nagyon-nagyon sokára lesz. Lassan megérkezünk szécsényi bringatúránk utolsó állomásához. Köszönjük, hogy Piszke biciklis városnéző túráját választották, a viszontlátásra. További kellemes időtöltést kívánunk a városban! Meg is érkeztünk, Csatang!
  • De hát nincs itt semmi látnivaló!
  • Dehogynem! Itt ez az élelmiszerbolt!
  • Csak nem azt akarod mondani, hogy már megint megéheztél, Piszke?
  • Nem, nem! Most bevásárolunk a vacsorához!
  • És mégis hol fogunk vacsorázni?
  • Aki kíváncsi, hamar megöregszik!
  • Na szép… - mormogta az orra alatt Csatang.
  • Ne zsörtölődj! Tudod: A meglepetés éppen azért meglepetés, mert egészen addig, amíg nem derül ki, hogy mi az, a meglepetés…
  • …meglepetés marad.
  • Pontosan! Na, gyere, segíts inkább! Itt a bevásárlólista.

Miután a boltban megvásárolták a vacsora hozzávalóit, újra bringára pattantak és Piszke vezényletével megindultak. Nem kellett sokáig tekerniük, nemsokára megérkeztek esti szálláshelyükre, a Robinson szigetekre.

  • Tádámm! Üdvözöllek a Robinson szigeteken, Csatang! Ma este itt fogunk kempingezni!
  • Micsoda?! Kempingezni fogunk? Úgy érted, hogy itt fogunk aludni?!
  • Úgy, úgy! És nem is akármiben!– azzal Piszke egy sátrat vett elő hatalmas hátizsákjából.
  • Te ezt egész nap hurcoltad magaddal? – Csatang teljesen le volt nyűgözve.
  • Hát, valamiben aludnunk is kell, nem igaz? Gyere, segíts felállítani!

Csatang és Piszke együttes erővel felállították a sátrukat a tó partján. Mind a ketten roppant izgatottak voltak. Sátorban fognak aludni! Ráadásul egy tó partján! Ez több volt, mint amiről valaha is álmodtak. Miután elkészültek, Piszke ismét magához ragadta a szót:

  • A sátor pipa, itt az ideje, hogy az este egyik másik lényeges, ha nem éppen a leglényegesebb elemével foglalkozzunk: a vacsorával! – azzal megint kinyitotta a hátizsákját és egy bográcsot varázsolt elő belőle! – Tádámm!
  • Én nem értem, Piszke… Hogy fért el ennyi minden a hátizsákodban?
  • Titok! – kacsintott Piszke. – Most pedig: tűzrakás!

Egy óra múlva már jókedvűen duruzsolt a tűz, és rajta elégedetten rotyogott a babgulyás. A két jóbarát a tó partján ücsörgött és a csillagokat fürkészte.

  • Tudod, Piszke, nem volt rossz ez a mai időutazás, de ezt a pillanatot, amit most megélünk, semelyik másik pillanatért nem cserélném el!
  • Komolyan így gondolod, Csatang? – kérdezte meghatódva Piszke.
  • A lehető legkomolyabban!

Piszke erre szeretett volna még mondani valamit, de pont amikor megszólalt volna, a pocakja egy hatalmasat korrant. Csatang erre elnevette magát.

  • Gyere, Piszke, itt az ideje, hogy elfogyasszuk a vacsorát!

Egy közös pokrócba burkolózva leültek a sátruk bejáratánál, és jóízűen kanalazták az ízletes és sűrű levest, amit együtt készítettek a fergeteges kaland végén. Nem messze tőlük ott pihent két hűséges társuk, Röppencs, a szélsebesen száguldó bordó biciklicsoda, és Ervin, a mentazöld mesekerékpár, aki Piszke egyik kedvenc meseírója után kapta a nevét. Egy olyan pillanat volt ez, amit senki nem cserélt volna el szívesen egy másikra.

Írta: Nagy Orsolya
Illusztráció: Dobos Emőke

A bejegyzés trackback címe:

https://tekeracsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr9816209136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása