Mit vigyunk magunkkal?
2020. június 24. írta: Teker a Csalad

Mit vigyunk magunkkal?

Egy hosszabb biciklitúra egyedül is kihívás lehet – családdal együtt viszont életbevágó, hogy a hátizsákba a megfelelő dolgok kerüljenek.

2-bepakolas3.jpg

Minden család és minden gyerek más: nálunk hatéves korban jött el annak az ideje, hogy közös bringatúrákra induljunk lányommal. Biciklizni – pedálokkal és segédeszközök nélkül – már valamivel több mint egy éve tud, de mostanra nőtt meg az „akciórádiusz” annyira, hogy egy menetben 15-20 km-es túrákra is elinduljunk, egész napos programként pedig akár egy Velencei-tó-kerülést is megkockáztassunk együtt – utánfutó vagy gyerekülés használata nélkül. Ezzel párhuzamosan pedig eljött annak is az ideje, hogy sokkal alaposabban megfontoljam a biciklishátizsák tartalmát.

A bepakolandók listája nyilván nagyban függ a gyermek életkorától és erőnlététől: egy tizennégy évesre tulajdonképpen már rábízhatjuk a saját dolgainak cipelését, sőt valószínűleg teljesen önállóan is képes azokat összekészíteni és kezelni. Kisebb gyerekeknél ez nem feltétlenül van így – és különösen az általuk cipelendő súlyt érdemes minimalizálni, hiszen épp az ő erőnléti korlátaik szabják meg azt, hogy milyen hosszú út vállalható még be jó hangulatban. Ezért aztán egyrészt a felnőttek pakkjába kerüljön lehetőleg minden, másrészt pedig minimalizáljuk a feleslegesen bepakolt cuccok mennyiségét.

Jómagam két csoportra osztottam az utóbbiakat: az egyikbe azok a „standard” dolgok kerültek, melyek tulajdonképpen függetlenek a kiruccanás kerékpáros jellegétől, és minden gyerekprogramnál ugyanúgy szükség lehet rájuk. Ezek a következők:

  • gyerekeknek való szúnyog- és kullancsriasztó, kullancskiszedő
  • napvédő krém
  • kevés elemózsia (energiában dús édesség és szénsavmentes víz)
  • papír zsebkendő/törlőkendő, kézfertőtlenítő
  • ragtapasz, sebfertőtlenítő
  • esőkabát vagy polárfelső a várható időjárás függvényében

A másik csoportba a kerékpározáshoz kapcsolódó eszközök tartoznak. Ezek jó részét igazából az összes bringatúrára magunkkal visszük, így hiába tűnik a két lista együtt egy kisebb bőröndnyi csomagnak, valójában a magányos tekeréshez képest nem sok extrát kell bepakolni. Ide a következők tartoznak:

  • belső gumi, mégpedig a gyerek bringájához is (Ebből hosszabb útra kettőt is viszek, a 16”-os kerékhez való belsők kevés helyet foglalnak, a gyerekek pedig kevésbé törődnek az úton, ösvényen található tüskékkel.)
  • gumijavító készlet: foltok, csiszolópapír, gumileszedő és ragasztó (Ez utóbbit érdemes rendszeresen ellenőrizni, mert gyakran beszárad.)
  • minipumpa
  • multiszerszám láncbontóval
  • tartalék lámpa előre-hátra (Ráadásul vészhelyzetben zseblámpaként is bevethető, azaz nem csak villogó üzemmódja van.)
  • gumiszalag

img_20200621_141222.jpg

Az utóbbi ezúttal nem testedzésre szolgál, hanem szükség esetén vontatásra: ha a gyermek elfárad, akkor a két biciklit összekötve ezzel viszonylag egyszerűen be tudunk segíteni a hajtásba. A módszer igényel némi odafigyelést és tapasztalatot, érdemes az első túra előtt kipróbálni, de ha megvan az összhang, remekül működik. A felsoroltak (a gumiszalag kivételével) mind elférnek egy kis méretű táskában, ahol az egészségügyi csomaggal együtt bármikor bevethetők, ha baj van. Mindez a saját felszereléssel és étellel-itallal együtt kényelmesen elfér egy 15-20 literes hátizsákban, vagy igazságosan elosztva tárolható a váztáskákban is.

Írta: Rosta Gábor
Fotó: Bécser Vera

A bejegyzés trackback címe:

https://tekeracsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr2315902794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.