Kilenc ötlet arra, hogy miként ültessük bringára gyermekünket
2020. október 28. írta: Teker a Csalad

Kilenc ötlet arra, hogy miként ültessük bringára gyermekünket

Írtunk már arról, hogy miként álljunk neki egy családi kerékpártúra megtervezésének, és hogy milyen módszerekkel motiváljuk a gyerekeinket a részvételre. Arról azonban kevés szó esett, hogy miként ültessük őket egyáltalán bringára. Ehhez nyújtunk most segítséget néhány ötlettel.

tekeracsaladhajogyari-48_kicsi.jpg

Sokak számára az egyik legkedvesebb emlék az a pillanat, amikor először sikerül két keréken egyensúlyozva biciklizni. Ez az egyik olyan tanult mozgásforma, amit jóformán senki nem felejt el soha többé, ha egyszer ráérzett. A közös bringázások, felcseperedő gyerekeink legklasszabb élményei közé tartozhatnak, persze csak akkor, ha fel is mernek ülni a kétkerekű bringára. De hogyan is vegyük rá őket?

1. Legyen egy bicikli

Még ha nem is ülnek rá azonnal, de fel fogja kelteni az érdeklődésüket. Kulcskérdés a koruknak és tapasztalatuknak megfelelő első bringa beszerzése. Apróbbak számára jó megoldás egy futóbicikli, vagy egy támasztókerekes bringa. Előbbi óriási előnye, hogy szó szerint játszva tanul meg a gyerek kétkeréken egyensúlyozva haladni, utóbbié pedig, hogy könnyebben be tudja gyakorolni a pedáltekerés mozdulatsorát.  

2. Keltsük fel az érdeklődését!

Az internet tele van olyan képekkel és videókkal, amik azt mutatják, milyen jó móka a bringázás. Meg tudjuk mutatni, milyen menő dolgokat lehet bringával csinálni. Látva kortársaik vagy épp felnőttek mozdulatait, a gyerekek szívesen elképzelik - mentalizálják - magukat ezekben a szituációkban, majd kihívásként tekintenek arra, hogy maguk is megcsinálják. Persze lehet, hogy nem a legkeményebb downhill-versenyekkel érdemes kezdeni.

3. Jelöljünk ki kereteket, de ne határidőt!

Gyermekünk korához megfelelően határozzunk meg napi szinten egy bizonyos időtartamot a bringázás gyakorlására, vagy tanulására. Lehet ez öt vagy 30 perc is, a lényeg, hogy ne érezze, hogy a végtelenbe nyúlik. Nem baj, ha nem megy elsőre, lesz alkalom másnap próbálkozni (azért, ha nem akarja feladni, csak biztassunk bátran, amíg lelkesen próbálkozik).

tekeracsaladhajogyari-17_kicsi.jpg

4. Fel a fejjel! 

Bringára ülve először mindenki bizonytalan (még a felnőttek is) és hajlamos az akadályokat nézni: egy kerítés, egy csatornafedél, egy kátyú vagy csak az aszfalt az orra előtt. Figyelmeztessük, hogy a bringa arra megy, ahova nézünk: ha az akadályokra koncentrálunk, akkor arra, ha viszont arra, hogy hova szeretnénk menni, akkor, az akadályokat is könnyebben elkerüljük. Ennek a bringázáson túl mutató üzenete is van: eldönthetjük, hogy arra fókuszálunk, amitől félünk, vagy az elérendő célra, és azt szem előtt tartva megyünk előre.

5. Kerüljük a drámát!

Fölösleges dolog túlaggódni a kérdést, a gyerekünk el fog esni, többször is. Sírni is fog, többször is, de túléli. Ha ilyen történik, álljunk ellen a kísértésnek, hogy felkapjuk és hazarohanjunk vele ápolgatni! Ha félbeszakítjuk a folyamatot, amikor megijedt, mondjuk egy eséstől, akkor sokkal nehezebb lesz újra nekilendülni. Finoman, de határozottan bírjuk rá, hogy próbálja újra, hogy ne a kudarc, hanem egy mégoly apró sikerélmény maradjon meg benne a végén. Tartsuk kordában saját aggodalmunkat, és gyerekünk is könnyebben tovább lép, ha látja, hogy nincs dráma.

6. Szereljük fel

Megvan a menő bringa, és már nem kell a támasztókerék sem, mi lehet ilyenkor még motiváló? Hát a felszerelés, valami vicces kiegészítő, egy nagy csengő, villogó lámpák, matrica, de ilyenkor érdemes a biztonsági felszerelést is beszerezni (sisak, kesztyű, egyéb védőeszközök), minden, amitől izgalmasabbá válik kerekezni. Na és persze a ruházat, nem csak jobban megy tőle a bringázás, de segít abban is, hogy a megfelelő gondolkodásmódba kerüljön. Ráadásul melyik gyerek ne szeretne menő cuccokban villantani, és persze az úton is jobban látja őket nem csak a többi közlekedő, de mi is.

tekeracsaladhajogyari-23_kicsi.jpg

7. Jutalmazás 

A jutalom a legjobb motiválóeszközök egyike, de bánjunk vele csínján. Elsősorban rövid távon működik, akkor hatékony, ha nem rutinfeladatok esetén alkalmazzuk, illetve lehet emelni is a tétet.

8. Csoportos bringázás

A magányos bringázás is jó, de a gyerekek általában szeretik, ha kortársakkal közösen tevékenykedhetnek. Bemutathatják az új trükköket, vagy új felszerelést, érdemes lehet közös bringás programokat szervezni a környék gyerekeivel, de kereshetünk mások által gyerekeknek szervezett programokat is. Ha versenyző alkat, akkor keressünk egy sportegyesületet, vagy gyermekversenyeket, de nyaranta sok helyen szerveznek bringás táborokat is. Ehhez itt találni néhány ötletet. 

9. Családi program

Tulajdonképpen erről szól ez a blog. Volt szó bringás túra megtervezéséről, a gyerekek túrázásra motiválásáról és írtunk sok-sok családbarát kerékpártúra útvonalról is. Sőt, eltekerhetünk együtt a suliba, egy biztonságos útvonalon, és nem csak nyáron. A bringázáshoz ugyanis nem kell jó idő, csak megfelelő ruházat, egy pár sárvédő, és egy kis elhatározás. Ha betartjuk a fenti ötleteket, ez sem lesz nehéz.

Írta: Ballai Vince
Fotó: Bécser Vera

A bejegyzés trackback címe:

https://tekeracsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr1216260156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása